Kulisovka híres falu: nem isznak benne a férfiak (és persze a nők sem), így a vegyesboltban nem tartanak italt, mert nincs, aki megvegye. Pár éve bizony nem így festett a helyzet: munkanélküliség, reménytelenség – a férfiak pedig egymás után kötöttek ki idő előtt a temetőben; a halál oka szinte minden esetben az ivás volt. Aztán négy éve fordult a kocka: a falu asszonyai elhatározták, nem nézik tétlenül, hogy férfiak életük delén távoznak az élők sorából, így vagy úgy, de megpróbálják felszámolni a részegeskedést. Elkezdtek összejárni, gyűléseket szervezni. Ezután hosszas tárgyalássorozatba kezdtek a szeszfőzdék tulajdonosaival, ami korántsem ment zökkenőmentesen, olykor kemény viták, sőt fenyegetőzések kísérték. Keményen beszóltak nekik: ti itt meggazdagodtok, a többiek meg pusztuljanak?! Ha békében akartok élni, ne itassátok le a férjeinket!
Az elszánt küzdelemnek végül meglett a gyümölcse: a férfiak lassacskán egyre-másra felhagytak az ivással. Aztán, amikor józan fejjel körülnéztek, mindjárt találtak maguknak értelmesebb tennivalót: észrevették a düledező kerítéseket, a gazos kerteket. A faluból mára takaros, gondozott kis település lett.
„Itt is egy szeszfőzde volt, valamikor sokan jártak ide; már rég nem működik, senki sem vásárol vodkát” – mutat az egyik házra Tatyjána Kulisenko helybéli lakos; neki és családjának egyébként három tehénkéjük van, a tejet a közeli központba szállítják reggelente. Szerinte egyszerű a józanság receptje: „Legjobb elvonókúra a munka; meg kell fogni a lapátot és mindjárt nincs idő ivásra!” – tárja szét a kezét. „Jól mondják mifelénk: vagy iszol és meghalsz, vagy dolgozol és emberként élsz” – teszi hozzá.
Kulisovka legidősebb lakosa Pavel Ivanovics Kovalenko, aki az idén tölti be századik életévét. 1941-ben hívták be harcolni, 1945-ben Berlin alatt megsérült. A vodkához különleges a viszonya: még a fronton megfogadta – ha élve hazakerül, abbahagyja az ivást és dohányzást. Visszajött, abbahagyta. 1945 májusa óta egy csepp alkohol sem ment le a torkán és mostanáig aktívan dolgozott. „Még most is kapdos a kapa után” – mondja mosolyogva a fia.
Kulisovka példája sajnos még elég egyedülálló. Igaz ugyan, hogy Baskíriában meghirdették a „legjózanabb falu” mozgalmát – de ahogy az egyik vicces kedvű kommentelő megjegyzéséből is látni (aki szerint a mozgalom arra vonatkozik, ki marad józan a faluban a legtöbb pohár megivása után) a fő probléma a fejekben van.
„Az itallal felhagyni nem könnyű – még nehezebb kitartani a döntés mellett, mi több, ellenállni az olyan »buzdításoknak«, miszerint: »Nem iszol? Hát milyen férfi vagy te?!« – mondja Alekszandr Gorjacsev lelkész, aki immár húsz éve küzd az alkoholizmus ellen – nem kevés sikerrel a maga városában, Tverszkben.
„Látta volna, milyen állapotok voltak itt régen – kezd a történetbe Alekszandr –, az utcákon mindenütt kamaszok ücsörögtek üveggel a kezükben, este részegek dülöngéltek, reggel pedig jöttek az üvegeket szedegető nénikék. Még a részeg kutya sem volt ritkaság. Mára mindez a múlté, a város tisztának mondható. 5 éve hagyomány nálunk a »Józan Kiállás« elnevezésű akció, vagyis minden január elsején összegyűlünk a belvárosban, teát osztunk süteménnyel és imádkozunk az alkoholizmus ellen. Jó látni, hogy minden évben többen és többen vagyunk.”
Ami pedig a leszokást illeti, a lelkész úgy véli, bár kellenek a szigorú állami szabályok, a legfontosabb mégis az egyén elhatározása. A leszokók 90 százaléka valaki, például a felesége kedvéért próbálja visszafogni magát – ám rendszerint kudarcot vall. „Nem csináltál vacsorát? Akkor én meg iszom egyet – és kezdődik az ördögi kör újra” – mondja Alekszandr, aki mellesleg pszichológus és a helyi antialkoholista egyesület vezetője is egyben. Mint elmondta, az első lépés, hogy az ember tisztázza, miért akar leszokni. A második, hogy keressen egy jó orvost, pszichológust – ám semmi esetre se forduljon mindenféle varázslókhoz, mágusokhoz, akik gyors megoldásokat kínálnak (jó pénzért), ugyanis ez így nem működik. Ha hisz Istenben, forduljon hiteles keresztény lelkipásztorhoz, vezetőhöz szellemi, erkölcsi „töltésért”. Végül fontos a környezet: legyenek józan életű barátai – teszi hozzá Alekszandr.
Ezzel ért egyet Nyikolaj Zorin is Nolinszkból. Ő 14 éve szabadult meg az alkoholfüggőségből, jelenleg dolgozik és az „Optimista” elnevezésű, józan életet propagáló klubot vezeti.
„Van sok példánk arra, hogy a reménytelen alkoholista új életet kezdett, munkát talált, megházasodott. Ám az is előfordult, hogy visszaestek emberek – közülük sokan megmaradnának, ha minden oldalról támogatnák őket. Például, amikor ragasztom ki a klubunk plakátjait a bolt bejáratánál, az eladónő morog, hogy visszaesik a forgalma. Hihetetlen ez a szűklátókörűség – főleg, hogy tudom: az ő férje is keményen iszik…” – mondja Nyikolaj.
Ahogy egy másik kommentelő megjegyzi, minden eredményhez kell egy fanatikus – a szó legnemesebb értelmében. Talán igaza van, egyelőre tényleg ott történtek változások, ahol volt egy mindenre elszánt személy: vagy elkeseredett nők, vagy egy buzgó lelkipásztor, vagy aki tudja, mit jelent kijönni a pokolból.
Szép szóval vagy fejszével
A 21. században sokfelé elterjedtek az úgynevezett józansági mozgalmak, érdekesség, hogy ez elsként Oroszországban történt meg. 1858-59-ben orosz falvak ezrei, parasztok százezrei döntöttek úgy, hogy bezárják a kocsmákat és nem isznak többé; az ivással felhagyók egyesületeket alapítottak, közös fogadalmakat tettek. Míg Oroszországban a jómódú férfiak álltak a mozgalom élére, 1874-ben Amerikában a nk indítottak valóságos keresztes hadjáratot az alkoholizmus ellen – a mozgalom Ohióból indult. Az elszánt hölgyek petíciókat írtak a kocsmatulajdonosoknak, vagy éppen tábort vertek a borozók ajtaja eltt, és a betérni vágyókat igyekeztek lebeszélni az ivásról, illetve rávenni, hogy írjanak alá józansági fogadalmat. Késbb, 1901-ben, szintén Amerikában egy Carry Nation nevezetŐ hölgy (akinek férjét alkohol vitte el egész fiatalon) ennél is messzebbre ment: ha nem segített szép szó, dörgedelem, berontott a bárba egy helyes kis fejszével és alapos dúlást rendezett az üvegek soraiban. A fennmaradt fotókon is gyakran pózol ezzel a „munkaeszközzel”.
2012. 07. 13. (XVI/28)
