A második világháborút követő években a kommunista párt totális hatalom kiépítésére törekedett Magyarországon, a megszálló szovjet fegyveres erők hathatós támogatásával. Bolsevik mintára ateista állam felépítése volt a cél, amelyben semmi helye nem volt a keresztény hitnek és az egyházaknak. A lakosság túlnyomó többsége azonban 1945-ben még valamelyik felekezetnek volt a tagja, az egyházak széles körű szervezeti bázissal, kiterjedt intézményrendszerrel és számottevő gazdasági erővel rendelkeztek, sőt a felnövekvő fiatalok nagy részének oktatását is kezükben tartották. A kommunista párt nem tétovázott az egyházak teljes felszámolást célzó támadássorozat megindításával.
Az első jelentős csapást 1945 tavaszán mérték az egyházakra a földreformmal. Ezzel a felekezetek anyagi bázisát rendítették meg, hiszen a földeket kárpótlás nélkül vették el. Az intézkedés fő kárvallottja a római katolikus egyház volt, amely 862 ezer holdas hatalmas birtokállományának több mint kilencven százalékát elvesztette. A református egyház 102 ezer holdjának mintegy felét sajátították ki.
Hat év múlva a felekezetek a megmaradt földjeiket is elvesztették, hiszen a papokat kuláklistára tették, a birtokokat elviselhetetlenül hatalmas beszolgáltatási kötelezettségekkel sújtották, így végül az egyházak 1951-ben „önként" felajánlották földjeiket az államnak. A történelmi felekezetek bevételeit jelentősen apasztotta az is, hogy megszűnt számukra az államtól addig élvezett számottevő anyagi támogatás, államosították az egyházi alapítványokat, sőt 1947-től megszüntették azt a régóta fennálló gyakorlatot, miszerint az egyházi adót e felekezetek számára az állam szedte be kötelező jelleggel, az egyéb állami adókkal együtt. Ezt követően a történelmi felekezetek is csak a saját híveik önkéntes adományaiból részesülhettek.
2011. 11. 04. (XV/44)
