Kulcsár Árpád
A 12. században az eretnekmozgalmak széles körű elterjedésére válaszul a pápák vették kezükbe az eretneküldözések irányítását. 1179-ben a III. lateráni zsinaton III. Sándor már keresztes hadjáratok szervezését írta elő a püspököknek az eretnekek ellen. A résztvevőknek teljes bűnbocsánatot és ugyanolyan kedvezményeket ígért, mint a Szentföldön a muszlimok ellen harcolóknak.
A század végén, 1197-ben II. (Katolikus) Péter, Aragónia királya rendelte el első ízben Európában, hogy az eretneket az egyik legszörnyűbb kivégzési móddal, máglyahalállal kell sújtani. Ez a halálnem III. Ince pápa (1198–1216) indoklása nyomán vált általánossá az eretnekekkel szembeni küzdelemben. Ince szerint mivel az eretnekség a római jog alapján a felségsértéssel azonos, ezért mint ilyet a római jog alapján tűzhalállal kell büntetni.
Az Ince által összehívott IV. lateráni egyetemes zsinat összegezte és megerősítette az addigi eretneküldöző rendelkezéseket. Az uralkodók kötelességévé tette a szekták elleni harcot. II. Frigyes német–római császár a zsinat szellemében 1220 és 1239 között több törvényt is kibocsátott az eretnekek ellen. Ezek kimondták, hogy a birodalom egész területén máglyahalál és vagyonelkobzás vár a megátalkodott eretnekekre, megbánás esetén pedig életfogytiglani börtön. Minden tisztségviselőnek a hivatalba lépésekor esküt kellett tennie arra, hogy üldözni fogja a szektákat. A pápaság ösztönzésére Európa más országaiban is aktívan bekapcsolódtak az uralkodók az eretnekek üldözésébe.
Mivel a püspöki inkvizíciót IX. Gergely pápa nem tartotta elég hatékonynak, ezért 1227-ben közvetlenül ő bízott meg egy firenzei Domonkos-rendi szerzetest, hogy szerzetes társa segítségével indítsanak eljárást a városban ténykedô eretnekek ellen. Ez jelentette a közvetlen pápai inkvizíció kezdetét, amelyet az általa 1231-ben kibocsátott Excommunicamus kezdetű bulla szabályozott részletesen. Az eretneküldözésben a Domonkos-rendnek biztosította a meghatározó szerepet.
1252-ben IV. Ince pápa az inkvizíciós kihallgatásoknál előírta a kínzókamra alkalmazását. Ezzel fő vonalaiban kialakult a középkori pápai inkvizíció rendszere. Bernard Gui, az egyik leghíresebb 14. századi inkvizítor az egyik fő inkvizíciós kézikönyvnek számító Az inkvizíció gyakorlata című művében így írt: „Az inkvizíció feladata az eretnekség kiirtása. Az eretnekséget nem lehet megsemmisíteni, ha nem semmisítik meg az eretnekeket. Az eretnekeket nem lehet megsemmisíteni, ha nem irtják ki velük együtt azokat, akik rejtegetik őket, együtt éreznek velük, és védelmezik őket.”
Ez a megsemmisítő indulat hatotta át az inkvizíció működését. Az inkvizíciós eljárás megindításához elegendő volt egyetlen feljelentés vagy terhelő vallomás, és a gyanúsítottal soha nem közölték, hogy ki vallott ellene. A letartóztatott gyanúsított az inkvizíció többnyire sötét, nyirkos és levegőtlen börtönébe került. A kihallgatás során az inkvizítorok rábeszéléssel és fenyegetésekkel igyekeztek rábírni áldozatukat, hogy tagadja meg hitét, és nevezze meg társait. Ha mindez eredménytelennek bizonyult, akkor következett a kínvallatás. Ennek csak alsó korhatára volt – 14 év –, bár ezt sem vették mindig szigorúan.
A kegyetlen kínzások során arra törekedtek, hogy a vádlott lehetőleg ne veszítse életét, ugyanakkor az elviselhetetlenségig fokozható fájdalmat okozhassanak neki. Elvben csak egyszer lehetett egy gyanúsítottat kínvallatásnak alávetni. A gyakorlatban azonban gyakran hetekig, sőt hónapokig is folyhatott egy fogoly tortúrája, mondván, hogy az egyes alkalmakkal csak félbeszakították, illetve felfüggesztették a kínvallatást. Az eljárás befejeződése után történt az ítélet kihirdetése. A büntetések változatosak voltak. Legenyhébb esetben lehetett vezeklés, de gyakran szabtak ki életfogytiglani börtönbüntetést, vagyonelkobzást, illetve máglyahalál büntetését is. Az inkvizítorok a 15. századtól kezdve már bevallottan nem az elítéltek lelki üdve kedvéért dolgoztak: „Emlékeznünk kell arra: a per és a kivégzés fő célja nem az, hogy megmentsük a vádlott lelkét, hanem hogy a közjó érdekében járjunk el, és hogy félelmet plántáljunk másokba” – szólt az egyik inkvizítor útmutatása.
A soproni valdensek pere
2011. 03. 25. (XV/12)
