hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Olajemirátus lehet Izrael

2010. 06. 18.
Tel Avivban a Noble Energy amerikai energiaipari konzorcium bejelentette, hogy a korábban becsültnél nagyságrenddel több, legalább 200 milliárd köbméter földgázt rejt az a gázmező, amelyet a cég 2009-ben kezdett feltárni. Az elmúlt években világméretekben ez a legnagyobb új feltárású lelőhely, ráadásul a térségben további kőolaj- és földgázmezők is találhatók. Az elemzők szerint a természeti kincsek felfedezése új geopolitikai helyzetet teremt: Izrael válhat a térség új energiaforrásává, ugyanakkor a várható hatalmas bevételek további irigyeket és ellenségeket is szerezhetnek a zsidó állam számára.

A Tamar földgázmező az izraeli Haifa városától mintegy 90 kilométerre nyugatra található. Szakértők szerint a természeti kincs gazdaságosan kitermelhető, így Izrael 2011-ben földgázexportőr országgá válhat. A termelés már az év második felében megkezdődhet. A bejelentés nyomán a Tel Aviv-i tőzsdén befektetők elkezdték felvásárolni az energiaipari részvényeket, és az index néhány perc alatt közel 3 százalékkal emelkedett.

Nem a Tamar mező az egyetlen, ahol kutatás folyik. A Földközi-tenger mélyén a legújabb felmérések szerint az izraeli partvidéktől egészen Ciprusig szinte egybefüggő földgáz- és kőolajmező található. Az Amerikai Geológiai Társaság (USGS) adatai szerint a közel magyarországnyi nagyságú (83 ezer négyzetkilométeres) területen összesen 8000 milliárd köbméter földgáz található, amely a világ ismert, de feltáratlan kapacitásának mintegy 30 százalékát jelenti. A mai felhasználás mellett ez a készlet 50 évre fedezné Izrael teljes földgázszükségletét. Az USGC becslése alapján a térségben legalább 1,7 milliárd hordó kőolaj is található.

Az izraeli kormány stratégiai és biztonsági megfontolásokból csak olyan energetikai cégeknek ad kutatási engedélyt, amelyben legfeljebb kisebbségi tulajdonosok a külföldi befektetők. A Noble Energy texasi olajcég a Tamar gázmezőt feltáró konzorciumban 37 százalékában tulajdonos, míg a többségi részesedés izraeli cégeké.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!