hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Úszómedence a Holdon?
Jelentős mennyiségű vizet találtak

2009. 11. 27.
Jelentős mennyiségű vizet talált a Holdon a NASA LCROSS nevű űrszondája, amely még októberben csapódott be a Hold déli sarkán - azon az oldalon, ahol soha nincs napsütés - elhelyezkedő Cabeus kráterbe.

A becsapódás megfigyelését a NASA gondosan megtervezte, a fellőtt szonda ugyanis a Hold közelébe érkezve három egységre vált szét. Az első a Hold körüli pályára állva filmezte az eseményeket, a második becsapódó egységet pedig követte egy kisebb, amely rögtön a becsapódást követően végzett méréseket a felszálló törmelékfelhőben. A 79 millió dollárba kerülő küldetés a közvélemény számára eleinte kudarcnak tűnt, a NASA ugyanis látványos becsapódást, tíz kilométeres törmelékfelhőt ígért, ez azonban elmaradt.

Egyesek ekkor már temetni kezdték az LCROSS (teljes nevén Lunar Crater Observation and Sensing Satellite) szonda küldetését, a tökéletes kísérlethez ugyanis arra lett volna szükség, hogy a felhő elérje a több mint tíz kilométeres magasságot. „Akkor válik érdekessé a dolog, ha a felszálló törmelék kijut a kráterből és felrepül a napfénybe. Erre jó esély van, a NASA ugyanis azt állítja, hogy a törmelékfelhő kilenc mérföldes magasságba emelkedik, ami azt jelenti, hogy mindenképpen kikerül a kráter szájából. Ha valamilyen véletlen folytán a törmelék nem kerül a napfénybe, akkor nemigen látunk semmit, ez pedig nagy csalódás lenne" - nyilatkozta a BBC-nek Vincent Eke, a Durham Egyetem kutatója még a szonda becsapódása előtt.

Annak ellenére, hogy a becsapódás nem volt látványos, és nem sikerült hatalmas törmelékfelhőt észlelni, a NASA kutatói bíztak abban, hogy a becsapódást követő mérések víz jelenlétét fogják kimutatni. „A felfedezések meglepetésekkel járnak. Örülök, hogy úgy terveztük meg ezt a küldetést, hogy a becsapódás minden aspektusát figyelembe vettük... amit a videón láthattunk, az nem ugyanolyan minőségű megfigyelés, mint amit közvetlenül a szondáról kaptunk. Én láttam valamit a spektrométer adatokban, amelyek sokkal érzékenyebbek, mint a kamerák" - nyilatkozta közvetlenül a küldetés után az LCROSS-küldetés vezetője, Anthony Colaprete. A NASA kutatójának végül igaza lett: az LCROSS egység ugyanis látott felhőt, és le is fényképezte azt. A videofelvételeken valószínűleg a rossz szinkronizáció miatt nem volt látható mindez.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!