hetilap

Hogyan lesz egy földbõl kiásott cserépdarabból kortörténeti dokumentum?
– A földbõl elõkerülõ leletek önmagukban némák. Elvétve szerepelhet rajtuk felirat is, ami – ha el tudjuk olvasni – „mesél” a múltról. Ha viszont nincs a leleten felirat, „vallatóra kell fogni” a tárgyakat tudományos módszerekkel. Például azzal, hogy megnézzük, hol és milyen környezetben találtak még hasonlókat. Ebbõl aztán megpróbálunk visszakövetkeztetni leletünk valószínû keletkezési idejére, vagy épp’ arra, hogy kik használhatták. Fontos dolog, hogy leletünk ellenõrzött ásatáson kerüljön elõ, mert csak így tudjuk száz százalékig kizárni a modern kori hamisítás lehetõségét.
Mi értelme lenne régészeti leleteket hamisítani?
– A „múlt eltérítése” céljából. A múlt eseményei a jelenben is legitimációs szereppel bírnak. A múltat egyedül az arra vonatkozó dokumentumokkal lehet „birtokolni”. Számos Izraelben elõkerült lelettel kapcsolatban merült fel a hamisítás vádja. Nemrégiben a régészszakma azt a kis elefántcsontból készült gránátalmát is hamisítványnak kiáltotta ki, amely az Izrael Múzeumban található, és a „szentség a papoknak” héber felirat díszíti. A lelet valóban a mûkincspiacról származik, s ez önmagában elegendõ, hogy gyanút ébresszen. Mindazonáltal nem hinném, hogy ezt a tárgyat hamisították volna.
A 20. század második felétõl ipari méretekben indult el a „leletgyártás”, amibõl a bibliai régészet sem maradt ki. Professzionálisan hamisított mûkincsek tömegét dobták piacra, aminek révén egyesek busás haszonra tettek szert. A mûkincshamisítás mára olyan szintre jutott, hogy már az internetrõl is letölthetõ, hogyan kell mondjuk a Krisztus elõtti 3. századból való patinát, azaz koszrétegbevonatot készíteni, amivel bevonhatjuk az otthon barkácsolt „régészeti leletünket”. Ha ezek után pár napra elássuk a „mûtárgyat”, a legtökéletesebb anyagvizsgálatok sem fogják kimutatni róla, hogy nem kétezer-háromszáz évvel ezelõtt, hanem csak a múlt héten készült. A profi szakembereket persze nem ilyen egyszerû átverni, de belegondolni is szörnyû: mi van, ha maguk a szakemberek válnak hamisítóvá? Márpedig erre is tudok példát mondani.
Úgy tudom, hogy a szentföldi ásatások leginkább palesztin érdekeket sértenek, csak éppen õk buldózerrel hamisítják a történelmet.
– A palesztinok Izrael Állam 1948-as megalakulása után kaptak észbe, hogy ha a zsidók régészeti leletekkel is bizonyítják õshonosságukat és a földhöz való jogukat, akkor az az állításuk, hogy a „zsidóknak nincsen joguk a Szentföldhöz”, dugába dõl a nemzetközi közvélemény elõtt. Egyébként a hívõ muszlimokat nem nagyon érdekli sem a történelem, sem a régészet; számukra minden a Hidzsrával (a vallásalapító Mohamed mekkai üldöztetés elõl való 622-es kivonulásával) kezdõdik. Maga a Korán sem „történeti szöveg”, olyan értelemben, mint a Biblia, vagyis nem lehet történetileg bizonyítani vagy éppen cáfolni történetiségét.
A 20. században – nemcsak Palesztinában, illetve Izraelben, hanem a Közel-Kelet egész területén – elõkerült leletek cáfolhatatlan bizonyítékát adták a zsidók masszív jelenlétének a vaskor (Kr. e. 1200) és a római uralom vége (Kr. u. 325) közötti idõben. Emiatt sokan, így a palesztinok is, ráéreztek, hogy a világ közvéleménye elõtt nem lesz elég csupán a régészeti ásatások megakadályozása (például a Templomhegyen) vagy a leletek eltüntetése, hanem a már publikált eredményeket is hiteltelenné kell tenni. Kapóra jött nekik Edward Said „orientalizmus”-elmélete, amely nem kevesebbet állít, mint hogy mindaz, amit mi európai szemszögbõl nézve a Keletrõl tudunk: ferdítés, hazugság és hamisítás. Said kirekesztõ álláspontjával érvénytelennek nyilvánított minden olyan tudást, ismeretet, kutatási eredményt, amit Nyugaton az elmúlt századokban a Keletrõl felhalmoztak. Mindezt azzal fejeli meg, hogy a keletkutatás is az európai hatalmak kolonizációs céljait szolgálta. Said elméletét az utóbbi években a régészetre is alkalmazták. Eszerint az egész bibliai régészet tulajdonképpen az Izrael Állam által kiagyalt „mítoszgyártás”, a zsidó történelem utólagos megkonstruálása. Sajnálatos, hogy Nadia Abu el-Hadzs, egy palesztin származású amerikai kultúr­antropológus, aki errõl írt egy botrányos disszertációt, 2007-ben véglegesített professzor lett a patinás Columbiai Egyetemen, komoly tudósok tucatjainak és hallgatók százainak tiltakozása ellenére.
Ezek szerint nemcsak lelethamisítással, hanem a tudomány fellegváraiban is hozzá lehet járulni a történelem átírásához…
– Európában a felvilágosodás korára teljesedett ki az úgynevezett „történeti bibliakritika”, amely a 19. század végére oly mértékben aláásta már a Szentírás történeti hitelét, hogy korunk tudósai közül sokan gyakorlatilag hülyének nézik azokat, akik nem mítoszként vagy a zsidó nép legendájaként tekintenek az Ó- és Újszövetségre. David Strauss, Ernest Renan vagy Rudolf Bultmann részben vagy egészben tagadták a Biblia történetiségét. Nem értem, miért csodálkozunk azon, ha a palesztinok – akiknek elemi politikai érdekeik fûzõdnek a Biblia történetiségének tagadásához – ebbõl a mély gyökerû európai hagyományból merítenek saját bibliakritikájukhoz.
Európában a bibliai régészet kevésbé elfogadott ága az ókortudománynak?
– Európában gyakorlatilag nem létezik bibliai archeológia. Izraelben is elsõsorban amerikai evangéliumi keresztények szponzorálják a régészeti kutatásokat. Alig hittem a fülemnek, amikor Amihai Mazar, a jeruzsálemi Héber Egyetem tanszékvezetõ régészprofesszora elõadását hallgattam az Albright Intézetben, aki azt állította, hogy élete fõmûvét, egy a Szentföld régészetét tárgyaló abszolút tudományos munkát amerikai keresztények szponzorálásával tudta csak megírni. Ugyancsak tõle hallottam, hogy Izraelben azóta alulfinanszírozott a régészet, amióta a nem bibliai referencialitás vált uralkodóvá a tudományos publikációkban. Ez azt jelenti, hogy mondjuk egy leletet nem az „izraelita honfoglalás korára”, hanem a „Vaskor I A periódusra” kelteznek. Így nem kell ugyan hivatkozniuk a Bibliában leírt eseményekre, viszont nem ösztönzi adakozásra a támogatókat, s nem mellesleg, a médiának sem kínál eladható híreket. El tud képzelni egy ilyen szalagcímet: „Szenzációs lelet a Késõ Helladikus III C periódusból!”?
Akkor ez nagyon leegyszerûsítve azt jelenti, hogy a Biblia történeti hitelességét elutasító ókortudósok attól félnek, hogy egyszer csak kiderül tévedésük?
– Ez olyannyira így van, hogy többen közülük palesztin kollégáikat is megszégyenítõ vehemenciával zárják ki még a lehetõségét is bármilyen bibliai eredetnek. Például 1993-ban Tel Dánban megtalálták egy asszír király gyõzelmi sztéléjét, melyen az egyik felirat arról tanúskodott, hogy az illetõ legyõzött egy Dávid házából származó júdeai királyt. Még egy olyan szkeptikus is, mint Israel Finkelstein, a Tel Aviv-i egyetem professzora, azt mondta erre, hogy ez „minden bizonnyal egy nyomós érv amellett, hogy Dávid valaha történeti személy volt”. Az európai ókortudósok simán kijelentették, hogy zsidó hamisítvány.
És mi a helyzet Magyarországon?
– A bibliai régészettel foglalkozók közül vannak olyanok, akiknek fontosabb az, amit találnak, és ennek értelmezéséhez használják fel a Bibliát. Másik részük azt mondja, hogy a leletet használom fel a Biblia történetiségének alátámasztására. Akik az utóbbi megoldást választják, azok nemcsak Európában, de különösen Magyarországon kirekesztik magukat a tudományos életbõl, belsõ számûzetésbe kényszerülnek. És ami még szomorúbb, hogy az úgynevezett világi tudományokra szakosodott egyetemek elõbb elfogadják a Bibliában hívõ régészek kutatási eredményeit és következtetéseit, mint az úgynevezett egyházi alapításúak.
Van már annyi leletünk az újszövetségi idõkbõl, melyek alapján egy olyan ember is meg­gyõzhetõ a történelmi Jézus létezésérõl, aki soha még csak nem is hallott róla?
– A történeti Jézusról több és meg-gyõzõbb régészeti bizonyítékunk van, mint az ókor számos nagy alakjáról, akiknek létezését fenntartás nélkül elfogadjuk. Tegyük hozzá, hogy a források egy jó része egyáltalán nem objektív vagy pozitív a kereszténységgel kapcsolatban, de ez természetesen nem cáfolja azt, hogy az adott személyek, helyek és események, amelyekre a források vonatkoznak, valóban léteztek. És ez nem kevés! A történeti dokumentumok „természetébõl” fakad ez az eltérés.
Az Újszövetség – a keresztények hite szerint – Isten beszéde, Isten keze nyomát rögzíti a történelemben.
A nem bibliai dokumentumok mindig gyarló emberi szemszögbõl mutatnak be egy-egy személyt vagy eseményt. Tudjuk, hogy Pilatus például jegyzõkönyvet íratott Jézus perérõl, amely elkerült Rómába, a császári levéltárba. Hivatkoznak is rá a 3. századi keresztény szerzõk. Természetesen szenzációs dokumentum volna, ha elõkerülne, mégsem gondolom, hogy szó szerint ugyanazt mondaná, mint Máté vagy Márk vagy Lukács vagy János. Magának a pernek a lefolyását azonban kétségkívül bizonyítaná, s az már a szakemberek dolga volna, hogy kimutassák: miben és miért tér el az evangéliumi beszámolóktól. 
Melyik történeti forrás képvisel nagyobb értéket: egy Josephus Flavius-idézet vagy a fán, fémen, kövön található vésetek? Vagy ezek akár össze is függhetnek egymással, segítik értelmezni egymást, „összefésülhetõk”?
– A való életben – így az ókortudományban is – minden mindennel összefügg. Ezért lehet akár egy bakancsszög is történeti forrás, attól függõen, hogy milyen környezetben találjuk meg. Hanan Eshel barátom, a Tel Aviv-i Bar Ilan Egyetem régésze Kumránban például egy fémdetektorral járta végig azokat a barlangokat összekötõ ösvényeket, amelyekben a Holt-tengeri tekercseket megtalálták. Az itt összeszedett több száz bakancsszöggel bizonyítani tudta, hogy ezekben a barlangokban laktak! Sõt, akadt olyan barlang is, ahol mezúzát, az ajtófélfára erõsített kis Tóratekercset talált. Ennek ellenére az írott források nélkül csak sötétben tapogatóznánk e leletek értelmezésekor. Ezek az írott dokumentumok lehetnek olyanok, mint például Josephus Flavius mûvei, aki hadvezérbõl lett történetíróvá, de természetesen maga a Biblia is olvasható történeti forrásként. Csakhogy az utóbbinál régóta megfigyeltem egy „kettõs mércét”: ha valaki elfogadja a Biblia adatait mondjuk Jerikó helyének beazonosítására, nem biztos, hogy a Jerikó falainak leomlásáról szóló bibliai elbeszélést nem utasítja el.
Honlapján azt írja, hogy sem a judaizmus kutatói nem integrálják „saját” történelmükbe a korai kereszténységet; sem az utóbbiak nem ismerik eléggé a zsidóság belsõ világát, ami nélkül pedig lehetetlenség megismerni Jézus és az apostolok korát. Mennyire integrálható egymásba e „kétféle történelem”?
– Most megjelent könyvem elsõ része az evangéliumok, második része az apostolok és köztük is elsõsorban Pál missziós útjainak történeti hátterérõl szól. A harmadik részben azonban a Jézus korabeli zsidó vallás emlékeirõl beszélek, ebben utalok a közös gyökerekre. Ilyen például a jeruzsálemi Templom, a mózesi ünnepek vagy a diaszpórai zsidóság élete és vallásgyakorlata. Ez az a közeg, amelyben megszületett a kereszténység, ezért ezeket a sarokpontokat nagyon fontos leletekkel is dokumentálni. Különösen a Templom jelentõségére hívom fel a figyelmet, hiszen ennek történelmi létét tagadják legerõteljesebben – mind Európában, mind az iszlám világban.
A Jézus korabeli Templomra gondol?
– Nem egyedül, hanem az ókori zsidóság valamennyi templomára: a salamoni Elsõ Templomra, majd a zorobábeli és a heródesi Második Templomra is. Sokaktól hallottam már: ezek létezésére semmilyen történeti bizonyíték nincsen. Könyvemben igyekeztem legalábbis a heródesi Templomra vonatkozó összes létezõ bizonyítékot összegyûjteni. Hogy csak egy példát említsek: Josephus Flaviustól tudjuk, hogy a papok minden péntek este a templomtér sarkai­-nál állva ezüstkürtök megfújásával jelezték a szombat bejövetelét. 1986-ban megtaláltak egy olyan kváderkövet, amit minden bizonnyal a római csapatok döntöttek le a fal tetejérõl, s amelyen héberül ott állt „a kürtölés helye” felirat.
Ez majdnem huszonöt éves lelet. Olvashatunk újabb keletû történeti dokumentumokról is a könyvében?
– A kötet ötven dokumentumot tartalmaz, melyek között vannak már a 19. század óta ismert leletek, és akad teljesen friss is, például a tavalyi évben talált, „Gábriel jelenései”-nek nevezett szöveg, amit sokan úgy hívnak, hogy „Kõre festett kumráni tekercs”. Ez egy 1. századi arámi nyelvû felirat, egy apokalipszis, amely a Messiás személyével foglalkozik. Azért váltott ki nagy vitát, mert az egyik tudós a szöveg megfejtésekor úgy egészítette ki a szavakat, hogy a Messiásra vonatkozó utalás érthetõ benne: „aki harmadnapra fel fog támadni”.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek