hetilap

Fennmaradt ókori életrajza „mindenki által gyűlöltnek” nevezi azt a császárt,
aki Tra-ianus után, 117-től 138-ig ült Róma trónján. A tankönyvek – már ha
egyáltalában megemlítik – általában azt emelik ki vele kapcsolatban, hogy
visszaadta a Traianus által meghódított keleti provinciákat; hogy igyekezett a
hadsereget megfegyelmezni; hogy ő kezdte fallal körülvenni a birodalmát – amire
jó példa a róla elnevezett fal Britanniában –; no és persze azt, hogy ő volt az
első szakállas császár, mivel annyira szerette a görög filozófiát és a
tudományokat, hogy külsőleg is mindenképpen a tudós professzorokhoz akart
hasonulni, akiket – íme, egy újabb ellentmondás – mélyen megvetett és lenézett.
Hadrianust „utazó császárnak” is nevezik, mivel uralkodásának huszonegy éve
alatt többször is keresztül-kasul beutazta az egész Római Birodalmat. Ezzel a
tettével – hangsúlyozzák a szaktörténészek – először tette igazi
„nemzetközösséggé” az imperium Romanumot, amely addig a központi Itáliából és a
neki alávetett, periférikus tartományokból állt.

Teljes nevén Publius Aelius Hadrianus 76-ban született Rómában, bár családja egy
hispaniai római kolónián élt. Miután apját kilencéves korában elveszítette, két
gyámot neveztek ki mellé, akik közül az egyik a jövendő császár, Traianus volt.
Jól tudta, hogyan egyengetheti saját karrierjét: feleségül vette a császár
unokahúgát; megvesztegette Traianus felszabadított rabszolgáit, és
„körüludvarolta az örömfiúkat, és gyakran meglátogatta őket” – olvasható ókori
életrajzában. A gyermektelenül elhunyt Traianus állítólag átlátott a szitán, és
nem is akarta örökbefogadni Hadrianust, még kevésbé utódjának jelölni. A
pletykák szerint Hadrianus anyja a már halott császár helyébe egy dublőrt
fektetett, aki elcsukló hangon mondta ki helyette a döntő szavakat. Az is furcsa
volt, hogy a légiók előbb kiáltották ki császárrá, mint hogy a senatus tudomást
szerzett volna róla... Hadrianus tehát trónra került, és „semmit sem mulasztott
el, hogy megkedveltesse magát”. Az ellentétek embere volt: „egyszerre volt komor
és derűs, nyájas és méltóságteljes, könnyelmű és megfontolt, fukar és bőkezű, az
alakoskodásnak és a titkolózásnak valóságos mestere, embertelen és jóságos, és
minden tekintetben veszélyes” – írja róla a „Felséges történet” (Historia
Augusta).

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek