Fotó: Reuters
Konzervatív anglikán mozgalom elindítását hirdették meg jeruzsálemi
tanácskozásukon azok az egyházi vezetők, akik morális kérdésekben ellenzik az
egyház engedékenységét. Közel 1200 konzervatív anglikán püspök, pap és laikus
hívő gyűlt össze a világ minden kontinenséről Jeruzsálemben, hogy megoldást
találjanak arra a liberális „reformhullámra”, amely az Egyesült Államokban és
Kanadában terjed.
A konzervatívok nehezményezik, hogy az anglikán vezetés nem fegyelmezte meg az
egyház amerikai és kanadai ágát a homoszexualitás kérdésében tanúsított
liberalizmusuk miatt. Az anglikánok amerikai irányzata, az episzkopális egyház
New Hampshire-ben 2003-ban felszentelt egy nyíltan homoszexuális püspököt, Gene
Robinsont (aki nemrégiben az egyház előtt „szentesítette” is élettársi
kapcsolatát). Az észak-amerikai egyházak melegpárok összeadásában is részt
vettek. Az amerikai tradicionálisok ezen felháborodtak, és elutasították az
episzkopális vezetést. Az egyház végül e felháborodott híveket fejlődő
országokbeli püspökök tekintélye alá helyezte.
A helyzet azonban továbbra is feszült maradt, és végül a konzervatívok úgy
döntöttek, új mozgalmat indítanak az egyházon belül, bár egyelőre félretették az
egyházszakadással való fenyegetőzéseiket. A konzervatív püspökök „hamis
evangéliumnak” bélyegezték a szexuális erkölcstelenségek egyházi elismerését, és
a Jeruzsálemben megtartott Globális Anglikán Jövő Konferenciáján (Gafcon)
kiadtak egy nyilatkozatot, amelyben újra lefektetnek 14 konzervatív tantételt,
és elutasítják a „hamis evangéliumot” hirdető anglikán egyházközségek
tekintélyét.
A „Jeruzsálemi nyilatkozat” szerint a krízis három tagadhatatlan tényt foglal
magában: az egyik, hogy az egyház berkein belül felütötte a fejét az apostoli
tanításokkal ellentétes „másik evangélium”, amely aláássa Isten írott igéjének a
tekintélyét és Jézus Krisztus megváltó művének egyediségét. A hamis evangélium
követői közül sokan úgy vélik, Jézus nem „az út”, hanem csupán egy út a sok
közül, és támogatják a homoszexuális kapcsolatokat is.
A második tény az, hogy főleg az Afrikában élő anglikánok nem vállalnak
közösséget a fenti hamis evangélium terjesztőivel. Néhány nyugati gyülekezet
hívei pedig elhagyták a területileg illetékes liberális parókiákat, és más,
konzervatív egyházközségekhez csatlakoztak az egyházon belül.
Az anglikán hívők aránya a világon