hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A szavak értelme visszatér

2008. 05. 26.
Napjaink messze legnagyobb jelentőségű történelmi, szellemtörténeti és teológiai kérdése Izrael népe hazatérésének és nemzeti-állami helyreállításának jelenségéhez kapcsolódik. A zsidó–keresztény kinyilatkoztatás – vagyis a Biblia – szerint a zsidóság Isten kiválasztott népe, ezért a vele történő, ennyire nagy horderejű történelmi változás az egész föld, az összes többi nemzet sorsát is döntően befolyásolja. Izrael Állam 60 éves fennállása eléggé hosszú idő ahhoz, hogy immár ne lehessen pusztán egy múló, elvetélő, gyönge kísérletnek tekinteni. Létezése évezredes léptékű, mély döntések elé állítja mind a keresztényeket, mind a zsidókat, s velük együtt az egész világot



Fotó:Reuters

Évezredes léptékű döntések elé – mert mindkét bibliai közösségben kétezer
évvel ezelőtt rögzültek azok a felfogások, amelyek, egymással kibékíthetetlen
ellentétben, azóta is folyamatosan meghatározzák az európai civilizáció
fejlődését. Európa egyik szellemi tengelye ez a kérdés mindmáig, amely körül
egész történelme forgott és forog.

Elvetette-e Isten a zsidókat?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!