Egyesek azt állítják, szinte lehetetlenség kiszámítani, hogy Amerikában hány
Biblia talál gazdára évente. Konzervatív becslések szerint 2005-ben például
közel 25 milliót adtak el, ami kétszerese volt a Harry Potter-sorozat épp
aktuális kötetéből eladott példányszámnak. A Bibliákra költött öszszeg évente
meghaladja a félmilliárd dollárt. A George Barna Group nevű közvélemény-kutató
intézet felmérése szerint az amerikaiak 45 százaléka heti rendszerességgel
olvassa a Bibliát. Egy másik felmérés szerint az amerikai háztartások 95
százalékának van legalább egy Bibliája, de átlagban egy-egy család négy
Szentírást birtokol. Ez egyben azt is jelenti, hogy a kiadók évente 25 millió
példányt tudnak eladni egy olyan könyvből, amelyből már majdnem mindenkinek van
legalább egy.
Ez természetesen igencsak megélénkíti a klasszikus és a modern bibliakiadók
közötti versenyt, amelyek igyekeznek a jól bevált, klasszikus fordítások és
formátumok mellett valami újjal is előrukkolni, hogy az egyre inkább
szegmentálódó piac tarkabarka keresletét lefedhessék. A kiadók évente áttekintik
a piacot, összevetik a versenytársak ajánlatait, és a legbefolyásosabb
pásztorokkal is megvitatják az elvárásokat. Beazonosítják az aktuális trendeket,
és tüzetesen átbeszélik, hogy mik az igények. A borítóterveknél már a
legmodernebb dizájntechnikákat vetik be.
A nagy kérdés persze az, hogyan lehet még egy példányt eladni azoknak, akiknek
már amúgy is van Bibliájuk. A kiadók szerint a megoldás kulcsa a
változatosságban és rendeltetésben rejlik: léteznek tanulmányozásra szánt
Bibliák térképekkel, magyarázatokkal, exegézisekkel; vannak a történeteket
kronológiai sorrendben bemutató Bibliák; illetve a fejezeteket az év 365 napjára
„kiporciózó”, úgynevezett „egyéves Bibliák” is, amelyek segítségével egy év
alatt végig lehet olvasni a Szentírást.
Míg egyes verziókban a teológiai tanítások kapnak hangsúlyt, mások a történelmi
háttérre fókuszálnak, de vannak olyanok is, amelyek gyakorlati útmutatókat
tartalmaznak az Ige mindennapi alkalmazásához. Léteznek külön friss
megtérteknek, jegyes- és házaspároknak, gyerekeknek, férfiaknak és nőknek szánt
Bibliák is, az adott célközönségnek megfelelő magyarázatokkal, imamintákkal és
tanításokkal kibővítve.
A kiadók azzal büszkélkednek, hogy mára már nemcsak „a nagymama fekete Bibliája”
elérhető, sőt, a választék szinte határtalan: van Biblia cowboyoknak és
szörfösöknek is, de a Thomas Nelson Publishers kiadót már a gördeszkások is
megkörnyékezték, hogy szeretnének egy külön, bizonyságokkal és „testreszabott”
imamintákkal kibővített „deszkás” Bibliát. Ezenkívül létezik kemény, műanyag
lapokból álló, kültéri használatra kiképzett Biblia, és van már vízálló változat
is, ha netán valaki a fürdőkádba vagy medencébe is szeretné magával vinni.
Emellett természetesen megmaradtak a klaszszikus ünnepélyes külsejű, aranyozott
vagy ezüstözött lapszélű, bőrkötésű példányok is, amelyeknél a színválasztékot
bővítették.
Mindez jól rávilágít arra a jelenségre, hogy a hit és a fogyasztóorientáltság
immár tipikusan összefonódott a modern amerikai evangéliumi mozgalomban. Peter
Thuesen vallástörténész szerint „a különböző csomagolást a hívek többnyire
evangelizációs eszköznek is tekintik. Ha ez segít minél több emberhez eljuttatni
az Igét, akkor szerintük rossz nem lehet.”
Amerikában a modernkori bibliakiadás nagy változásokon esett át: a huszadik
század első felében szinte csak hagyományos bőrkötésű példányokat készítettek,
és a terepet még főként az archaikus nyelvezetű, 1611-ben készült King
James-fordítás uralta, de 1901-ben és 1946-ban is készültek fordítások. Ebbe a
közegbe csak 1966-ban történt újabb beavatkozás, amikor is az Amerikai
Biblia-társulat piacra dobta a Jó hír a modern kor emberének címmel ellátott
Bibliát, amely külsejében már a papírkötésű regényekre emlékeztetett.
Az ötlet sikeresnek bizonyult: egy évvel később már ötmillió példány fogyott el
belőle. Ebből más kiadók is ihletet nyertek, és hamarosan egyre több új fordítás
vagy új köntösbe öltöztetett régi fordítás került a boltokba. A cél a könnyen
elérhető és korunk kulturális igényeihez igazodó külsejű könyv lett.
A Jó hír a modern kor emberének elnevezésű verzió nemcsak csomagolásában, de a
fordításban is újítást hozott. A korábbi szövegekben ugyanis általában a
formális ekvivalencia elvét alkalmazták, és igyekeztek megőrizni az eredeti
héber és görög szövegek mondatszerkezeteit, kifejezéseit és idiómáit. A „Jó hír”
viszont a funkcionális ekvivalencia mellett tette le voksát, amelyben nem a
szóról szóra történő áttételre, hanem a gondolatok átültetésére került a
hangsúly, aminek alárendelték olykor akár a mondatszerkezetek sorrendiségét is.
A tudósok között folyik a vita, hogy melyik módszer az „üdvözítőbb”: Walter
Harrelson, az 1989-es New Revised Standard Version fordítási bizottságának egyik
tagja szerint „a formális ekvivalencia az olvasót viszi vissza a Biblia
világába, míg a funkcionális megfeleltetés a Bibliát viszi az olvasó világába”.
Szerinte a formális a jobb megoldás, mivel ez emlékezteti az olvasót arra, hogy
a Bibliának kell átformálnia az ő világát és nem fordítva, a funkcionális
megfeleltetés hívei szerint viszont az eredeti szövegek a korabeli célközönség
köznyelvén íródtak, tehát a közérthetőség mindennél fontosabb.
A „Jó hír” sikere mindenesetre a funkcionális verzió kedvező fogadtatásáról
tanúskodott, így 1973-ban megszületett a máig az egyik legsikeresebbnek tartott
angol fordítás, a New International Version (NIV). A rendkívül olvasmányos,
érthető és fordítási szempontból is pontos verzió 1986-ra átvette a vezető
szerepet a korábban elterjedt King James-változattól.
Ma egyes prédikátorok előszeretettel használják a görög és héber szavak többféle
jelentését is megadó, magyarázó fordításként készült Amplified Bible-t, amelyet
1965-ben adtak ki. Népszerű még az 1996-tól kapható, rendkívül olvasmányos és
gördülékeny modern nyelven készült New Living fordítás is, amelynek fordítói
ugyanakkor már az előszóban figyelmeztetnek: „Aki megpróbálta már más nyelven
visszaadni Isten Igéjének gazdagságát, tudja, hogy lehetetlenség belőle
tökéletes fordítást készíteni.”
Készültek ezenkívül még parafrázis jellegű, az eredeti szövegtől olykor merészen
elrugaszkodó fordítások is, mint például Eugene H. Peterson munkája, a The
Message Bible, amelyet egyre több prédikátor használ hivatkozási alapként.
Peterson a tíz év alatt összeálló „fordításáról” leszögezi: nem az evangélium
felvizezése volt a célja, csupán olvasható formába próbálta önteni a Biblia
gondolatait. Ám művét nem a standard Bibliák helyettesítőjeként, csupán azok
kiegészítőjeként ajánlja.
A Biblia népszerűsítésére Amerikában a Nelson kiadó újabb kísérletet tett
2003-ban, amikor a színes magazinok mintájára készített BibleZine-okat dobták
piacra. Az ötlet állítólag az egyik szokásos megbeszélésen született, amikor egy
fiatal szerkesztő az asztal közepére hajított egy köteg tinimagazint, meg egy
fekete bőrkötésű Bibliát, és jelentőségteljesen megkérdezte: „Ha tinik lennétek,
ti melyiket vennétek inkább a kezetekbe?” Így született meg a Revolve vagyis
Forgasd! címmel ellátott, fényes magazinokhoz hasonlító külsejű Biblia, amely
kiegészítésképpen kvízeket, tiniket ábrázoló fotókat és tinilányoknak szánt
hétköznapi tanácsokat tartalmazott. A siker után piacra dobták a Töltődj fel!
címmel ellátott, srácoknak szánt Bibliát, majd ezt követték a húszas éveikben
járó fiataloknak és a „lüktető városi tömegnek” szánt BibleZine-ok. A Nelson
összesen több mint egymillió példányt adott el ezekből a kiadványokból.
A trend láttán azonban többen aggodalmuknak adnak hangot: Phyllis Tickle, a
Publishers Weekly magazin korábbi vallási szerkesztője szerint „valahol már
botrányos, ami a bibliakiadással történt az elmúlt tizenöt évben”. Tickle nem
ellenzi a modernitást, szerinte inkább az a gond, hogy „ahelyett, hogy arra
ösztönöznénk az olvasót, hogy lépjen ki a kultúrájából, és legyen keresztényibb,
most rájuk hagyjuk, hogy maradjanak csak a kultúrájukban, és majd mi megyünk
hozzájuk. Így viszont hogyan tudjuk majd szétválasztani a kulturális szemetet az
örökkévaló értékektől?”
Tickle ugyanakkor az iparági trendet kérdőjelezi meg, nem a kiadók őszinte
szándékait, akik közül sokan szívügyüknek tekintik a Biblia minél szélesebb
körben történő terjesztését. Így van ezzel Tim Jordan, a B. & H. kiadó
bibliamarketing menedzsere is (mert Amerikában ilyen is van), aki szerint egy új
célközönség eléréséhez már nem lehet figyelmen kívül hagyni a divatot.
Ugyanakkor „mindenkit, akit csak lehet, el akarunk érni, mert hisszük, hogy ez
Isten beszéde, ami életeket változtat meg, és ezt komolyan vesszük”.
A jelek szerint hasonló megfontolás motivált négy afroamerikai hollywoodi
producert is, akik a közelmúltban azon törték a fejüket, hogyan tudnák felhívni
a Bibliára a következő nemzedék figyelmét. Szerintük ma a „látványok és
hanghatások generációja” van felcseperedőben. A lüktető metropoliszok fiataljai
a csak kicsit is archaikus hangzású bibliaidézetek említésének még a hallatán is
ásítozni kezdenek, mert nem érzik, hogy az az ő életükben is releváns lehet.
Így született meg az ötlet egy egészen egyedi audiobiblia elkészítésére, amely
aztán szó szerint jött, látott és tarolt. A több mint háromszáz, kizárólag
afroamerikai hollywoodi sztárokat, énekeseket és prédikátorokat felvonultató
hangoskönyv, a The Bible Experience, minden idők legkelendőbb audiobibliájának
bizonyult. Négy hónap leforgása alatt háromszázezer példány kelt el belőle,
2007-ben pedig, alig néhány hónappal a megjelenése után, két kategóriában is
megnyerte „Az év audiokönyve” címet, magabiztosan húzva el a maratoni hosszúságú
Harry Potter-sorozat aktuális része mellett. A modern generáció igényei szerint
az audiobiblia letölthető iPodra, mobiltelefonra vagy számítógépre, de a
hagyományosabb CD formátumban is elérhető.
A produkció egyedisége abban áll, hogy míg a legtöbb audiobibliában – a közönség
szavaival élve – „egyetlen narrátor darálja végig monoton hangon” a szöveget,
itt minden szereplőt külön, dinamikus előadásmóddal személyesítenek meg, de a
professzionális háttéreffektek és a zene is nagy hangsúlyt kapnak. Még az
ószövetségi törvények ismertetésekor is hallani a háttérben az áldozati állatok
kérődzését, a tűz pattogását vagy a papok tevékenykedésével járó egyéb zajokat.
A cél alapvetően kétféle célközönség elérése volt: egyrészt azoké, akik még soha
nem vették a fáradtságot, hogy elolvassák a Bibliát, másrészt azoké, akik már
annyiszor olvasták, hogy szükségük van egy friss megközelítésre.
Az előadói gárda ugyanakkor rendkívül vegyes: bár eleinte csak keresztényeket
akartak meghívni, egy-két szereplő felkérése után egyre több sztár kérte ki
önként a részét a produkcióból – annak ellenére, hogy az alkotók csak jelképes
összeget tudtak gázsiként felajánlani. A csapatban végül Hollywoodot olyan nevek
képviselik, mint Denzel Washington, Cuba Gooding Jr. vagy Angela Basset, az
egyházi oldalt pedig például T. D. Jakes vagy Creflo Dollar. A Jézust
megszemélyesítő Blair Underwood így vallott arról, miért vonzotta a Biblia:
„Akár hisz valaki benne, akár nem, nem lehet letagadni, hogy mekkora hatást
gyakorolt a mindennapjainkra ez az ember, akit úgy hívnak, hogy Jézus.”
2008. 01. 11. (XII/2)
