hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az anglikán egyház

2007. 07. 04.
T legtöbb forrás szerint az anglikán egyház megalakulásának oka VIII. Henrik válási szándéka volt. Az 1509 és 1547 között uralkodó angol király el akart válni Aragóniai Katalintól, mivel az nem szült neki trónörököst. Mivel VII. Kelemen pápa a válást nem akarta engedélyezni, VIII. Henrik megtagadta a pápa főségét az angliai egyház felett, és magát kiáltotta ki annak fejéül. Az ő vezetése alatt az egyház pedig rövid úton legalizálta válását. Ezt követően vált hivatalossá Boleyn Annával való házassága. Bár ez a házasság rövid életű volt – három év után koholt vádakkal kivégeztette feleségét –, a kedvéért létrejött egyházszakadás tartós maradt.

VIII. Henrik bezáratta az angliai kolostorokat, és elrendelte az angol nyelvű
Biblia használatát. Mindezek ellenére kevés doktrinális különbség volt a frissen
alapított Ecclesia Anglicana és a katolikus egyház tanításai között, leszámítva
a pápától való függetlenséget. Mélyreható reformátori szándékot VIII. Henriktől
felesleges is lett volna elvárni, hiszen korábban maga a pápa ajándékozta meg a
hit védelmezője címmel, egy Luther-ellenes röpiratáért.

VIII. Henrik halálát követően, VI. Edward uralkodása alatt az anglikán egyház
teológiája egyre közelebb került a protestantizmushoz. Ez elsősorban Thomas
Cranmer Canterbury érseknek köszönhető, aki az 1552-ben általa írt imakönyvben,
majd a 42 Cikkelyben összegezte az anglikán doktrínákat, amelyek közül számos
katolikus teológiai elem hiányzott: nem fogadta el a halottakért mondott imát, a
képek és szobrok tiszteletét, és a katolikus teológiától eltérő nézetet vallott
az eukarisztiáról.

VI. Edward 1553-ban bekövetkezett halála után féltestvére, Mária, a spanyol
származású Aragóniai Katalin lánya került a trónra. A katolikus hitben felnevelt
Mária mindent megtett, hogy az angliai egyházat visszavezesse a pápaság uralma
alá, és visszafordítsa a Cranmer által véghezvitt reformokat. Ennek áldozata
lett később az érsek, akit Mária eretnekség vádjával 1556-ban máglyán égettetett
meg. Halála előtt azonban Cranmer még Krisztus ellenségének és antikrisztusnak
nevezte a pápát. Mária korai halálát követően az anglikán egyház rekatolizálása
elmaradt, a trónon ugyanis Boleyn Anna lánya, I. Erzsébet követte őt, aki
szakított nővére erőteljes rekatolizációs törekvéseivel és a Thomas Cranmer
által megkezdett útra vezette vissza az egyházat. Cranmer 42 Cikkely című könyve
a hitről újra érvénybe lépett.

I. Erzsébet uralkodását követően az anglikán egyház továbbra is protestáns
befolyás alatt maradt, de a reformok mértéke nem elégítette ki a puritánokat, és
más protestáns csoportokat. Az egyház tradícióival és megrekedésével
elégedetlenek, mint például John Wesley – a metodista felekezet alapítója –
inkább az egyházból való kiválást választották.

Az anglikán egyház teológiájában az 1833-ban elindult Oxfordi Mozgalom hozott
változást. A Katolikus Ébredésként is ismert mozgalom célja a katolikus rituálék
leépítése és az egyházatyák hagyományaihoz való visszatérés volt, amely a 20.
század közepére nagyrészt meg is valósult. Az anglikán egyház teológiájára
hatást gyakorolt a 19. században útnak induló bibliakritika, illetve a liberális
teológia is.

A brit birodalom gyarmatosító politikájának közvetlen következménye volt az
anglikán hit terjedése is. Az angol gyarmatokon szervezetileg önálló, de hitbeli
kérdésekben lojális anglikán felekezetek jöttek létre, amelyek közül az egyik
legjelentősebb az Egyesült Államokban található. Ezt a Függetlenségi Háború után
az Angliától való elszakadás miatt már nem anglikánnak, hanem episzkopálisnak
nevezték el. Az egykori angol gyarmatokon működő anglikán felekezetek, illetve
az amerikai episzkopális felekezetek közösen alkotják az Anglikán Közösséget,
amelyben az „első az egyenlők közt” elv alapján élvez egyfajta elsőbbséget a
mindenkori Canterbury érsek.

A 79 millió hívet számláló Anglikán Közösség vezetője 2002 óta Rowan Williams,
aki elsősorban válságmenedzseléssel tölti idejét. 2003-ban, a nyíltan
homoszexuális Gene Robinson episzkopális lelkész püspökké való kinevezésével
kezdődött az anglikán egyház vesszőfutása, amely folyamatosan szakadással
fenyeget. Az Anglikán Közösség 1998-as állásfoglalásának megfelelően a
homoszexualitás összeegyeztethetetlen a Bibliával, és ennek megfelelően a
konzervatív felekezetek követelték az episzkopális egyház kizárását a
közösségből. Williams végül a kizárás ellen döntött, azért az ígéretért cserébe,
hogy az episzkopális egyház nem szentel fel több homoszexuális lelkészt.
Mindeközben folyamatos a harc az episzkopális egyházon belül, amelyből a
homoszexualitással kapcsolatos liberalizmus miatt a múlt év végén több
gyülekezet szakadt ki, és csatlakozott a Peter Akinola nigériai érsek által
vezetett konzervatív afrikai anglikán felekezethez.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!