hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Felrázta Amerikát
Elhunyt Jerry Falwell lelkész, televíziós prédikátor

2007. 05. 23.
„Az erkölcsi relativizmus terjedésének korában nagyon fog hiányozni az a bátorság és rendíthetetlen meggyőződés, amelyet Jerry képviselt” – nyilatkozta Pat Robertson, az amerikai CBN televízió alapítója a héten elhunyt Jerry Falwell tiszteletesről. A 73 éves Falwell – Robertsonnal együtt – sokat tett azért, hogy a korában szubkultúrának számító evangéliumi kereszténység Amerika egyik meghatározó politikai és közéleti erejévé vált. A Falwell által alapított Erkölcsi Többség (Moral Majority) elnevezésű szervezet mozgósította először szervezetten a sokmilliós amerikai keresztény konzervatív tábort 1980-ban, Ronald Reagan megválasztása előtt. Azóta csak Bill Clinton tudott győzni az „erkölcsi többséggel” szemben, így nem véletlen, hogy a republikánus elnökjelöltek egymást igyekeznek túllicitálni Falwell örökségének méltatásában. A San Franciscó-i melegek azonban „anti-megemlékezéseket” kívánnak tartani Falwell halála kapcsán, amelyekkel egy „intoleráns korszak” végét ünnepelnék meg.

„Jerry volt az, aki a kereszténység fundamentalista szárnyát kivezette az
elszigeteltségből, és rávette arra, hogy konfrontálódjon a kor kultúrájával” –
állítja James Dobson, egy szintén nagy befolyású keresztény lobbi-csoport, a
Fókuszban a család vezetője. Dobson szerint a hetvenes évek végén a konzervatív
lelkészek többsége úgy vélte, hogy az abortusz olyan kérdés, amelyet a legjobb,
ha a nők az orvosukkal beszélnek meg. Falwell azzal, hogy televíziós műsorában
és cikkeiben nyíltan bűnnek nevezte és közéleti vita tárgyává tette az
abortuszt, követhető példát mutatott a keresztény pásztorok számára.

Dobson szerint egyáltalán nem meglepő, hogy Falwellt sok támadás érte nézetei
miatt: „Elsőként lépett ki a fedezékből az értékekről és kultúráról folytatott
véleményháborúban, így gyakran vált az országos média és a liberális
egyházvezetők célpontjává. Jerry azonban mindig állta a sarat, és nem engedte,
hogy Amerikában a konzervatív kereszténység közömbössé váljon az erkölcsi
kérdések iránt.”

Részvétét fejezte ki Falwell családjának az elnöki házaspár is. George W. Bush
szerint a lelkész olyan ember volt, aki ragaszkodott „a hit, a család és a
szabadság értékeihez”. A republikánus elnökjelöltek – Newt Gingrichtől Matt
Romneyig – szintén méltatták a konzervatív szavazók számára a mai napig
mérvadónak tekintett lelkészt. John McCain republikánus szenátor ugyan 2000-ben
még „az intolerancia ügynökeinek” nevezte Falwellt és Pat Robertsont,
elnökjelöltségére készülve azonban tavaly ellátogatott a Falwell ötvenéves
lelkészi szolgálatának alkalmából tartott ünnepségre, most pedig az elsők
között, mindenkin túllicitálva dicsérte örökségét: „Dr. Falwell kivételes
eredményt ért el; olyan ember volt, aki egész életét a hit és az ország
szolgálatába állította” – nyilatkozta McCain.

Voltak ugyanakkor, akik szinte örömmel fogadták Falwell halálhírét. „Reméljük,
ez egy korszak végét jelzi, és végre lehetővé válik számunkra az, hogy
megtaláljuk az együttélés lehetőségeit egy pluralista társadalomban” – írta
nyilatkozatában Thom Lynch, a San Franciscó-i Leszbikusok, Melegek,
Biszexuálisok és Nemi Identitásukat Megváltoztatottak Közösségi Központjának
ügyvezető igazgatója. A Fox News beszámolója szerint a városban melegcsoportok „anti-megemlékezéseket”
tartanak, amelyeken Falwell munkásságát bíráló beszédek hangzanak el. Az
amerikai homoszexuális aktivisták közül sokan úgy vélik, hogy az Erkölcsi
Többség színre lépése a hetvenes évek vége óta jelentősen megnehezítette
társadalmi térnyerésüket. A Reagan-korszak óta a melegeknek szembe kell nézniük
azzal, hogy a morális többség is megfogalmazza szervezetten politikai-társadalmi
elvárásait a politikusok felé, akiknek figyelembe kell venniük a konzervatív
választói akaratot.



Ronald Reagan és Jerry Falwell

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!