hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gyerekek: az igazi vesztesek
Drága árat kell fizetni a válásért

2004. 09. 13.
Míg a régi időkben tabunak számított, mára már bevett társadalmi szokás, korjelenség a válás. Tömeges elterjedésében a szakértők szerint a modern technológiai fejlődés felgyorsulását is látnunk kell: az online randevúzás, az e-mailek és az sms-ek nem mindig kedveznek a házasságok fennmaradásának. Az Egyesült Királyságban kizárólag a válások nyomán évente két milliárd font (760 milliárd forint) bevétel jelentkezik az államháztartásban. Az Amerikai Egyesült Államokban évente egymillió gyermek válik "egyszülős" gyerekké a szülők szétköltözése miatt. Ma Nyugat-Európában minden második házasság válással végződik. 



Minden második kapcsolat kudarc Fotó: Somorjai L.

Válni régen sokkal nehezebb volt, mint manapság. Az első hivatalos válás VIII. Henrik nevéhez kötődik, aki 1533-ban meg akart válni feleségétől, Aragóniai Katalintól, mert a hölgy nem tudott fiúutódot szülni számára. VIII. Henrik azt remélte, hogy Anne Boleyn majd képes lesz erre a nemes feladatra. VII. Kelemen pápa azonban nem volt hajlandó szentesíteni Henrik válási törekvését – így mindez az anglikán egyház különválását eredményezte Rómától, Henrik ugyanis ennek következtében szakított a Szentszékkel. A házasságot végül a canterburyi érsek érvénytelenítette, Katalint pedig száműzték. (Az igencsak torz jellem? király egyébként később sokkal véresebb módszert választott Anne Boleyn és még egy másik felesége eltüntetéséhez: válás helyett egyszerűen lefejeztette őket…)

A Henrik királyt követő évszázadokban a válás kizárólagosan a gazdag emberek kiváltsága volt, akik képesek voltak megfizetni az ehhez szükséges összegeket. 1857-ben született meg az első, válással foglalkozó törvény (a Matrimonial Causes Act), amelynek nyomán az egyszer?bb emberek is elválhattak, és jogot nyertek az újraházasodásra (az első évben, 1857-ben huszonnégy válást engedélyeztek). A válás azonban mindig is stigma maradt a társadalomban, egészen a második világháborút követő évtizedekig.

Majd elválik…

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!