hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pompeji utolsó órái
Egy mediterrán üdülőparadicsom katasztrófája

2004. 02. 09.
Nagy-Britannia után Németországban is egy ókori katasztrófát feldolgozó regény vezeti januárban az irodalmi sikerlistákat. Robert Harris Pompeji cím? könyve a Der Spiegel bestseller rangsorában a Harry Potter sorozat decemberben megjelent ötödik kötetét szorította le az első helyről. A brit szerző regénye az itáliai város utolsó 48 óráját meséli el korabeli feljegyzések és beszámolók alapján. A káprázatos szépség? Nápolyi-öböl partvidéki városaiban a római birodalom elitje töltötte a nyárvégi vakációját, a kikötőben pedig a verhetetlennek tartott császári hadiflotta horgonyzott. A pompás úszómedencékkel felszerelt villák lugasaiban és frissen újjáépített pompeji fórumon még az új császár, Titus néhány héttel korábbi látogatása volt a fő beszédtéma. A Vezúv kitörése néhány óra leforgása alatt három-négy méteres hamuréteggel borította el Pompejit, Herculaneumot és Stabiaet.



Az ókori város épen maradt központja, háttérben a Vezúvval. Húsz kilométer magasra tört fel a füst és a törmelékfelhő Fotó: WBS

A terület a 18. században elkezdődött régészeti feltárása óta, folyamatosan a görög-római civilizáció iránt érdeklődők figyelmének középpontjában áll. A vulkanikus hamuréteg alatt fennmaradt épületek, írásos és tárgyi emlékek ugyanis egyedülállóan részletes és átfogó betekintést nyújtanak Pompeji mindennapjaiba, a valaha itt élők életvitelébe, ízlésvilágába és gondolkodásmódjába, és ezen keresztül az egész görög-római kultúrába.

A Nápolyi öböl partján fekvő városok virágzó üdülőparadicsomnak számítottak az i.sz. első században, ahová tömegével özönlött a kor elitje Rómából és az egész birodalomból. Pompeji, Néró császársága idején óriási fejlődésen ment keresztül, szinte az egész város újjáépült egy súlyos földrengés után, amely i.sz. 62-ben sújtotta. A hetvenes évekre a birodalom egyik legnépesebb, húszezres lakosságú városává vált, amely a kor összes modern infrastrukturális vívmányával rendelkezett, pékségek, mosodák, éttermek, fogadók látták el a város lakosait, akiknek többsége saját üzletét vezette. A városlakók nagy része meglehetős jómódban, sokan luxuskörülmények között éltek, ami kiderül abból is, hogy Pompejiben a legtöbb magánépület nyolc-tizenhárom helyiségből állt, amelyekben általában egy-egy utcafronti üzlet is helyet kapott. Több ennél nagyobb lakóházat, villát is találtak, amelyek némelyikének csak a lakomaterme nyolcvan négyzetméteres volt, és amelyek saját fürdőkomplexummal is rendelkeztek. A várost magát is öt nagy méret? közfürdő szolgálta ki, amelyekben hideg- és melegvizes medencék, gőzfürdő,
masszázsszalon és edzőtermek kaptak helyet. A fürdők központi szerepet töltöttek be a város társadalmi érintkezésében, úgyszólván a társas élet legfontosabb színhelyei voltak, ahol napi több órát töltöttek a polgárok testápolással és kikapcsolódással.

Ezen kívül a feltehetően jelentős mennyiség? szabadidővel rendelkező pompeji polgárok szórakoztatására jó néhány komplexum állt rendelkezésre. Mint idegenforgalmi centrum Pompeji egyben a szerencsejátékok és a prostitúció fontos központjának is számított, amely tevékenységeknek kocsmáin és fogadóin (a húszezer lakosra nem kevesebb mint száztizennyolc italmérés jutott) kívül huszonöt bordélyháza adott helyet, meghaladva a pékségek és péküzletek számát is. E nyilvánosházak elsősorban a kevésbé jómódú kuncsaftok részére kínálták szolgáltatásaikat, mivel a tehetősebb réteg saját otthonában fogadta a prostituáltakat. 

Az alkony leszáll

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!