Mint ismeretes, a Tilos Rádió egyik műsorvezetője karácsonyeste ittas állapotban kifejezte, hogy kiirtaná az összes keresztényt. A rádió kuratóriuma őt azonnali döntéssel örökre kizárta a rádióból, a műsor többi szerkesztőjét fegyelmi vizsgálatnak vetette alá, jóllehet egyikük már az inkriminált mondat után bejelentette, hogy távozik a műsorból. A kuratórium elnöke a "bolond lukból bolond szél fúj" mondással minősítette saját műsorvezetőjét egy tévéadásban, majd sajtótájékoztatót is tartottak, amelyen újra kifejezték radikális elhatárolódásukat az általuk is gyűlöletbeszédnek minősített mondattól.
A sajtótájékoztatón a Magyar Nemzet újságírója egy korábbi műsorra is rákérdezett, amelyben Jézussal kapcsolatban ezt mondták: "
akár egy fattyúból is, mert itt kvázi erről van szó
(Közbeszólás: Fattyú bizony
), fattyúból lesz
(Közbeszólás: Ki ennek az apja, ki ennek az anyja
?), mert ő egy fattyú, tehát akárhogy is húzzuk, vesszük vagy magyarázzuk, Krisztus egy fattyú."
A Tilos Rádió kuratóriuma ettől a megjegyzéstől a sajtótájékoztatón nem határolódott el, sőt ezt még egyszer megerősítette. Vélhetően azon megfontolásból, hogy ez jogi értelemben nem minősíthető gyűlöletbeszédnek – mint a keresztények kiirtására vonatkozó mondat –, hiszen nem tartalmazott közvetlenül erőszakos cselekményre való ösztönzést, a blaszfémiát pedig egy szabad országban valóban nem lehet jogi eszközökkel büntetni, hiszen ezzel az államhatalmat egy adott vallási meggyőződés eszközeként használnánk, ami megengedhetetlen. Ez eddig rendben is volna.
Azonban Csabai Gábor, a kuratórium elnöke azon az alapon vette védelmébe a Jézus törvénytelen származását állító mondatot, hogy azt egy teológiát végzett, "mélyen keresztény ember" mondta "egy rendkívül érdekes és komoly műsorban".
A kuratórium egy másik tagja, Paizs Miklós, a Belga együttes énekese, jelenleg a buddhista teológiai főiskola hallgatója a sajtótájékoztatón még hozzátette, hogy "a fattyú házasságon kívüli gyermeket jelent, Jézus az egy zsidó fattyú volt, ilyen egyszerű, nem? Nem kell megijedni a szavaktól".
Kuratóriumi társától is elhatárolódva Csabai ezt a hozzászólást is enyhe ingerültségből fakadó butaságnak minősítette később, míg ő maga így igyekezett finomítani az elhangzottakat: "Pontosan arról szólt ez a fattyús kijelentés (
), hogy Máriának milyen élete lehetett a zsidó közösségben úgy, hogy az ő gyereke végül is egy fattyú volt. És az, hogy őneki egy angyali megnyilatkozás megmondta, hogy ki az ő gyereke, az egy dolog, de őneki abban a közösségben kellett élnie, ahol a gyereket így kellett felnevelni, azt a gyereket, akinek a gyerekkoráról egyébként sem az Újszövetség, se az azóta fellelt iratok nem sokat mondanak."
Jogi úton egy demokratikus jogállamban nem szankcionálható ez az álláspont. Erkölcsileg azonban a Tilos kuratóriumának tagjai az elhangzott állítást a tudományosságra való hivatkozással próbálják igazolni, mint egy szakember (teológus) által egy történelmi problémaként felvetett, "érdekes és komoly" kérdést.
Közelítsük meg tehát ekként, és nézzük meg, hogy a tudományosságra, történelmi forrásokra hivatkozva, indulatoktól és elfogultságtól szabadon, erkölcsileg menthető-e az állítás: "Krisztus egy fattyú."
Mint azt a rádióban megszólaló teológus kolléga bizonyára álmából felébresztve is azonnal tudja (hiszen tudnia kell), hogy a Jézus korabeli zsidóság életét maximálisan és abszolút módon szabályozó és uraló mózesi törvény az alábbiak szerint rendelkezik a törvénytelen gyermekekről: "A fattyú (mamzer) se menjen be az Úrnak közösségébe (káhál); még tizedízig se menjen be az Úrnak közösségébe." (Mózes 5. könyve 23:2)
Ez tehát azt jelenti, hogy Jézus egész életében ki lett volna tiltva az izraeliták minden vallási célú összejöveteléről (mivel a káhál szó ezt jelenti), mind a jeruzsálemi templomban tartott ünnepekről, mind a zsinagógákból, ha törvénytelen gyermekként tartották volna számon. Ezzel szemben Lukács evangéliuma beszámol arról, hogy tizenkét évesen Józseffel és Máriával együtt ment fel a pészach ünnepére, majd három napig beszélgetett a rabbikkal a templomban. Valószínűleg ekkor zajlott le Jézus bár-micvá ünnepsége is, amelynek során a tizenkét éves korukat betöltött gyermekeket erkölcsi-szellemi értelemben felnőtté avatták. Hogy József és Mária semmiképp nem hágták volna át a mózesi törvényeket, azaz nem vitték volna fel Jézust a templomba, ha törvénytelen gyermek lett volna, azt bizonyítja, hogy a Lukács evangéliuma sok helyen hangsúlyozza a törvény rituális jelleg? parancsainak pontos betartásához való feltétlen hűségüket (például: 2:21–24).
Jézusnak – "akinek a gyerekkoráról egyébként sem az Újszövetség, se az azóta fellelt iratok nem sokat mondanak" a Tilos-elnök szerint – a kamaszkoráról továbbá megtudhatjuk még a Lukács evangéliumából: "Jézus pedig gyarapodott bölcsességben és testének állapotában, és az Isten és emberek előtt való kedvességben." (Lukács 2:52, a kiemelés tőlem) Az "emberek előtti kedvesség" hangsúlyozása világosan cáfolja a Tilos-teológusok feltételezését, mely szerint a környezete, a názáretiek részéről elutasító vagy megvető megnyilvánulások érték volna Jézust állítólagos törvénytelen gyermek volta miatt.
A család többi része sem tételezett fel Jézusról törvénytelen származást. Ez jól látható abból, hogy Jézust azok a testvérei, akik egyébként akkor még nem hittek messiási voltában, sőt gúnyolódtak rajta, arra buzdították, hogy együtt menjenek fel Jeruzsálemre a sátrak ünnepére, a templomba (János evangéliuma 7:1–10). Az összes zsidó férfinak az ezen az ünnepen történő, kötelező jelleg? összegyülekezése káhálnak minősült, tehát ha Jézus törvénytelen gyermek lett volna, nem vehetett volna részt rajta, és benne nem hívő, vele némileg ellenséges testvérei nem buzdították volna erre. Ugyanebből a részből megtudjuk, hogy az ünnepi tömegben nagy téma volt, hogy Jézus hitető hamis próféta-e vagy pedig igaz ember, azt azonban senki sem vonta kétségbe, hogy fel fog jönni az ünnepre. Még a papokban, akik a templom rituális tisztaságának fő őrei és egyszersmind Jézus ellenségei voltak, sem merült fel, hogy ezzel a váddal ki lehetne őt tiltani a templomból, amit pedig nagyon szerettek volna. A rituális tisztaság iránti elkötelezettségükről közismert farizeusok és írástudók között sem vetették föl ennek a lehetőségét. Ezzel szemben az Újszövetség gazdagon dokumentálja, hogy Jézus legalább évente háromszor, de inkább többször megjelent a jeruzsálemi templomban, ahol tanított, s ahonnan két ízben is kiverte a templomot tisztátalanná tevő árusokat.
Egyébként Jézus maga is megerősítette a mózesi törvény abszolút érvényességét (amivel, feltételezem, a "mélyen keresztény" Tilos-teológus is egyetért): "Mert bizony mondom nektek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egyetlen jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik. Aki azért csak egyet is megront e legkisebb parancsolatok közül, és úgy tanítja az embereket, a mennyeknek országában a legkisebb lészen; aki pedig cselekszi és úgy tanít, az a mennyeknek országában nagy lészen." (Máté evangéliuma 5:18–19) Ezzel Jézus a törvénytelen gyermekre vonatkozó mózesi parancsot is megerősítette – nyilvánvaló tehát, hogy ő sem gondolkozott magáról így; illetve ha ilyennek tartotta volna magát, nem vett volna részt az ünnepeken.
Mindezeken kívül az evangéliumok még számtalan helyen megjegyzik, hogy Jézus minden városban és faluban a zsinagógákban tanított, bejárva egész Izraelt. Ha bárhol is törvénytelen gyermeknek tartották volna, ezeken az összejöveteleken sem vehetett volna részt. A rabbinikus irodalom pedig egységesen hangsúlyozza, hogy a zsinagógában való tanítást, nyilvános előimádkozást, valamint a Tóra felolvasását a zsinagógák elöljárói kizárólag feddhetetlen életükről közismert férfiaknak engedték meg. Márpedig Jézus éppen első nagy zsinagógai beszédét Názáretben tartotta meg. Az elbeszélésből kiderül, hogy "szokása szerint" bement a zsinagógába (tehát ezt rendszeresen gyakorolta annak előtte is), majd jelentkezett felolvasónak, és ezt a zsinagóga – őt és családját gyermekkora óta ismerő – vénei engedélyezték. Jézus prédikációja ugyan ellenérzéseket váltott ki, de ezek oka nem fattyúság, hanem fordítva, éppen az volt, hogy a názáretiek nem tudták elfogadni földijük szájából az önmagára mint Messiásra való utalást, mondván: "Hát nem a József fia ez?"
Jézussal szemben ellenségei minden lehetséges vádat összeszedtek, hogy bíróság elé állíthassák és elítéltethessék. Ezek között szerepelt, hogy ember létére Istennek mondja magát; a démonok fejedelmével űzi ki a démonokat, azaz varázslást folytat; eltévelyíti Izraelt; tiltja a császárnak való adófizetést; hamispróféta; megszegi a törvényt; megtöri a szombatot; alkoholista és nagyétkű, tolvajok, bűnözők, prostituáltak és vámszedők barátja stb. Ezek közül néhány önmagában is halálbüntetést vont volna maga után. De soha egyetlen ellensége sem fogalmazott meg olyan vádat vele kapcsolatban sem életében, sem később az apostolokkal szemben, hogy törvénytelen gyermek lett volna. Pedig a mindenki számára hozzáférhető családfákban az ilyesmit pontosan dokumentálták. Úgy tűnik azonban, ennek még a gondolata sem merült fel, még ellenségeiben sem.
A farizeus rabbik mindkét Jézus korabeli irányzata egyetértett a "törvénytelen gyermek" fogalmának meghatározásában: "Rabbi Eleázár mondta: Bár Sammáj és Hillél iskolája eltérnek egymástól (
), abban egyetértenek, hogy csak az törvénytelen gyermek, aki olyan szexuális bűnből születik, amelyet [a mózesi törvény] vérfertőzésként tilt vagy halállal büntet." (Talmud, Jevamot 14a, 49a) Az utóbbi kategóriába tartozott volna, ha a Józseffel jegyességben lévő, szűz Mária valakivel szexuálisan egyesült volna, mert a törvény szerint "ha szűz leány van jegyben egy férfiúval, és megtalálja azt valaki a városban, és vele hál: vigyétek ki mindkettőjüket annak a városnak kapuja elé, és kövezzétek meg őket kővel, hogy meghaljanak". (Mózes 5. könyve 22:23–24) Tehát ha Jézusról úgy tartották volna a názáretiek, akik között felnőtt, hogy törvénytelen gyermek, akkor Máriát rég megkövezték volna. Nem indokolt tehát a Tilos kuratóriumi elnökének vagy keresztény, illetve buddhista teológusainak szánakozása Mária felett, hogy "milyen élete lehetett a zsidó közösségben úgy, hogy az ő gyereke végül is egy fattyú volt" – mivelhogy Máriának ebben az esetben egyáltalán semmilyen élete sem lehetett volna már. Ezzel szemben Mária ott volt Jézus keresztje alatt is, a "földi élet" tekintetében "túlélte" a fiát: ebből is világosan látható, hogy Jézust földi élete során soha senki sem tekintette törvénytelen gyermeknek.
A legkevésbé pedig a leginkább beavatottak: a szülei. Pedig az evangélium nyíltan beszámol arról, hogy József, amikor észrevette, hogy Mária terhes, jóllehet nem történt még közöttük szexuális egyesülés – hiszen még csak jegyesek voltak –, már eldöntötte, hogy felbontja a jegyességet, bár a halálos ítélettől meg akarta kímélni, ezért nem kívánta feljelenteni (Máté 1:18–25). Ekkor azonban Józsefet valami olyan erej? élmény érte, amely miatt elfogadta azt a "képtelenséget", hogy a gyermek Isten fia, azaz Mária nem követett el paráznaságot.
Az Evangélium állítása szerint ugyanis Isten nem szexuális egyesülés útján nemzette Jézust Máriával – ebben az esetben ez még így is, még Istentől is erkölcstelenségnek minősült volna, és elfogadhatatlan lenne –, hanem egy csoda által, amelynek során Mária megőrizte szüzességét, és így lépett a házasságba, mielőtt megszülte volna a fiát.
A lány szüzessége a korabeli zsidó társadalomban szintén szigorú ellenőrzés alatt állt, kontrollálható volt a férj és a szülők előtt egyaránt (lásd Mózes 5. könyve 22:13–21). A szüzesség meglétét különböző bizonyítékokkal igazolandónak tartották, éppen azért, hogy a házaspár és a gyermek ne legyen támadható, mivel ez élet-halál kérdést jelentett. Ennek – a mai viszonyoknál sokkal nagyobb – súlyát megérthetjük, ha tudatosítjuk: amennyiben kiderült, hogy a lány nem szűzen ment férjhez, az életével kellett fizetnie, gyermekét és annak leszármazottait pedig tizedíziglen (azaz 400 évre!) kitiltották Izrael gyülekezetéből, és törvényes zsidó gyermekkel nem házasodhattak. Amennyiben viszont a férj alaptalanul vádolta meg a lányt azzal, hogy nem volt szűz a házasságkötéskor, és a szülők bizonyítani tudták a szüzességet különböző bizonyítékokkal, amelyekről a törvény szerint előre gondoskodtak, akkor a férfit nyilvánosan megkorbácsolták, súlyos pénzbírságra ítélték, valamint soha többé nem válhatott el hírbe hozott feleségétől.
Bár az evangéliumok nem számolnak be részletesen ilyen eljárásról az ő esetükben, azt teljesen világossá teszik, hogy József "biztosra ment", amikor Máriát feleségül vette. Ilyen horderej? ügyben nem is tehetett másképp. Teljességgel valószínűtlen, hogy egy ilyen társadalomban egy törvénytisztelő, királyi családból származó felnőtt férfi bedőlt volna egy lány kitalált meséjének arról, hogy a terhessége csoda folytán keletkezett. Nyilvánvaló, hogy József valamiképp meggyőződött arról, hogy Mária, terhessége ellenére, valóban szűzen lép a házasságba, és a fogantatás természetfölötti módon, szexuális egyesülés nélkül történt.
Természetesen a modern, természettudományos, materialista világnézet számára ez nem elfogadható érv. Ez azonban nem jogosítja fel a nem hívőt arra, hogy minden bizonyíték nélkül megrágalmazzon valakit – még akkor sem, ha az illető kétezer évvel ezelőtt élt. Még akkor sem, ha nem is Jézusról lenne szó. "Krisztus egy fattyú" – ez tényállítás. Tényként állítani abszolút bizonyítatlan, dehonesztáló dolgot bárkiről is: ez erkölcsi értelemben véve rágalmazás. A demokratikus jogállamban először a vádat kell bizonyítani, nem a védekezést. Vajon Józsefet, Máriát és Jézust megilleti-e hazánkban az ártatlanság vélelme? Ha igen: halljuk hát a Tilos-teológusok megdönthetetlen bizonyítékait Jézus fattyú voltát illetően, amit bizton állítanak!
Jézussal kapcsolatban először az események után háromszázegynéhány évvel később fogalmazták meg csak nyíltan ezt a vádat. A Misnában – amely i. sz. 210 körül íródott az ügyben teljesen elfogulatlannak nem nevezhető farizeus rabbik hagyományát rögzítendő – szerepel ugyan egy vita, amelyben egy Rabbi Simeón ben Azzájnak (2. sz. eleje) tulajdonított mondat így érvel amellett, hogy a házassági viszonyon belül született, de házasságtörésből származó gyermek is törvénytelen gyermeknek minősül: "Találtam egy családfát tartalmazó tekercset Jeruzsálemben, amelyben az állt, hogy egy bizonyos férfi fattyú, [noha] házas nőtől származik." (Jevamot 49a) Mivel később Jézusra a Talmud néha úgy utal: "egy bizonyos", ezért a 4. századtól (!) egyes rabbik feltételezték, hogy ez az utalás is rá vonatkozik. Valószín?bb azonban, hogy nem, hanem egyszerűen arról van szó, hogy az érvelés szempontjából nem volt lényeges a konkrét név, illetve arra Simeón ben Azzáj nem emlékezett.
Ezen az egy bizonytalan helyen kívül a rabbinikus iratok már csak a konstantini fordulat (4. század) utáni időkben fogalmazzák meg Jézussal kapcsolatban a fattyúság vádját. Ekkoriban ugyanis a fokozatosan államvallássá váló kereszténység nyomása és vonzása annyira fenyegetővé vált a zsidóság identitására, hogy a rabbik a propaganda eszközéhez nyúltak. Ezekről a részekről a történészek valamennyien, és a rabbik legnagyobb része is úgy tartja, hogy minden történeti alapot nélkülöznek (erről lásd Joseph Klausner: Jézus élete, tanítása és korának viszonyai a zsidó, görög és római források alapján. Logos Kiadó, 1993). A rabbik nagy része ma már határozott elhatárolódását fejezi ki a Talmud e kijelentéseitől, amelyeket erkölcsileg is elítélnek. (Itt szeretném megköszönni dr. Domán István professzor, rabbi úr szóbeli segítségét a témával kapcsolatban.)
Szintén még a 2. század végén Kelszosz, egy dühödten keresztényellenes és antijudaista görög filozófus egy hellenizált zsidó rabbi szájába adva írja le nézeteit, melyek szerint Mária házasságtörést követett el egy Panthera nev? római katonával, ami miatt ács férje el is vált tőle. Kelszosz műve csak Origenész által maradt ránk, aki válaszolt ezekre a vádakra, s ennek során idézte őket. Kelszosz nézeteit a 20. században a nácik vették át egy az egyben, akik szintén azt hirdették, hogy "Jézus egy zsidó fattyú", Panthera római katona fia.
Mindezek a források tehát mintegy 250-300 évvel az események után írnak először erről a témáról, ennél korábbi utalás nincsen ilyesmire – ezzel szemben az evangéliumok az első század második felében már rögzítik Jézus szűztől való születését. Történetileg is bizonyított, hogy a fattyúság vádját ennek tagadása végett, válaszul fogalmazták meg, utólag.
Egyébként a Tilos-elnök felkérte a kérdező újságírót, hogy nézze meg a Magyar Értelmező Szótárban a "fattyú" szó jelentését, hogy nincs is abban semmi rossz. Ha már "érdekes és komoly" tudományos beszélgetést folytatunk mint teológusok, én megnéztem, s a szó mellett ott áll: pejoratív.
(A szerző teológus)
2004. 01. 09. (VIII/2)
