Amikor az Úr 591. esztendejének egyik átlagos napján Nagy Szent Gergely kiállt hallgatósága elé, hogy aznapi rendes prédikációját elmondja, bizonyára meg sem fordult a fejében, hogy egyik utalásával olyan lavinát indít el az egyháztörténelemben, amelynek a hatása azóta is tart. Említett prédikációjában ugyanis a jeles egyházi személyiség Mária Magdolnát azonosította azzal a névtelen bűnös nővel, aki Lukács elbeszélése szerint egyik alkalommal megkente Jézus lábát kenettel. Nagy Szent Gergely ezzel döntően hozzájárult annak a képnek a kialakításához, miszerint Mária Magdolna egy Jézus által megmentett néhai prostituált volt. Noha valóban említ a Szentírás egy Mária nev? személyt, aki megkente Jézus lábát olajjal, ő azonban semmiképpen sem volt azonos azzal a névtelen bűnös nővel, aki szintén megkente Jézus lábát olajjal, és ráadásul csupán a névrokona volt Mária Magdolnának. Vagyis Mária Magdolnának mint megmentett bűnös prostituáltnak a képe három teljesen különböző bibliai történet összeolvasása és egymásra vonatkoztatása révén jöhetett csak létre.
Jézus lábát az evangéliumi beszámolók alapján minden valószínűség szerint két különböző esetben kenték meg olajjal. Az első esetet csupán Lukács evangéliuma beszéli el, amely szerint egy konkrétan meg nem nevezett, kétes hír? nőszemély ment be Jézus után a farizeus Simon házába, és kente meg a lábát olajjal, mégpedig feltehetőleg Galileában. Ez után az esemény után több mint egy évvel azonban egy Mária nev? hölgy is megkente Jézust olajjal a júdeai Betániában, egy szintén Simon nev? ember házában, akit azonban a Biblia ezúttal nem farizeusként jellemez, hanem a betegsége alapján azonosít, és leprásnak nevez. A Simon név egyébként akkoriban olyan gyakori volt, mint mondjuk a múlt század közepén Magyarországon az István. Minden valószínűség szerint az egyaránt Simon névre hallgató vendéglátók névazonosságuk ellenére is különböző személyek voltak, és különböző településen is laktak. Az egyikük valahol a Genezáret-tó közelében Galileában, míg a másikuk Júdeán belül egy Betánia nev? kis faluban. A két különböző történet más szempontból is teljesen eltérő körülmények között játszódott le, és a névtelen bűnös nő sem azonos azzal a Máriával, aki a leprás Simon házában kente meg Jézust olajjal.
Ezzel azonban a zűrzavarnak még nincsen vége, ugyanis további bonyodalom forrása az, hogy a Jézus lábát megkenő betániai Máriát ezt követően azonosították Mária Magdolnával. Ez már csak azért sem igazán meggyőző, mivel Mária Magdolna a Genezáret-tó partján fekvő Magdala nev? településről származott, nem pedig a júdeai Betániából, ahol a másik Mária családjával együtt lakott. Vagyis Mária Magdolnának az a második keresztneve, amit magyarul Magdolnának vagy Magdalénának szoktunk mondani, valójában csupán szülővárosát, Magdala települést jelöli, amellyel az adott korban szintén rendkívül gyakori női nevet viselő Máriát igyekeztek megkülönböztetni sok hasonló nev? társától, többek között például a betániaitól is. Mivel az említett zsidó hölgy később Mária Magdolna néven vonult be a köztudatba, semmi értelme ezt a hagyományt megbolygatni, ezért mondanivalónk szempontjából csupán annyit érdemes megjegyeznünk, hogy pontosabb lenne őt Magdalából származó vagy egyszerűen csak magdalai Máriának nevezni.
Joggal mondhatná azonban valaki azt, hogy a magdalai Mária miért ne tartózkodhatott volna Jézussal együtt Betániában azon az ominózus napon. Természetesen tartózkodhatott, amint hogy valószínűleg a környéken is tartózkodott, ennek ellenére azonban Jézus megkenését a Biblia szerint mégsem ő, hanem egy közismert betániai család egyik nőtagja végezte el, akinek szintén Betániában lakó testvéreit több ízben név szerint is említi a Szentírás. Ennélfogva az említett kétes hír? nőszemélynek betániai Máriával, valamint kettejüknek Mária Magdolnával való azonosításához a Biblia semmiféle támpontot nem nyújt, mindazonáltal az utókor számára a Gergely-féle magyarázat rögzült a köztudatban, és ennek köszönhetően Mária Magdolnáról kialakult a bűneit megbánó prostituált képe.
Dan Brown amerikai író Da Vinci kód című, idén megjelent bestsellerében a történet egyik szálát a Mária Magdolnával kapcsolatos revizionista szemléletre építette. A Time cikkében részletesen bemutatott könyv – amely az Egyesült Államokban harmincnyolcadik hete vezeti az eladási listát – Mária Magdolnával kapcsolatban egy olyan hagyományt elevenít fel, amelynek alapjait a Bibliában hiába is keresnénk. A szerző szerint ugyanis Mária Magdolna nem csupán Jézus bizalmasa, hanem a felesége is volt. Ezzel az állításával az író egy olyan, szintén évszázadok óta forgalomban lévő tradícióba illeszkedik bele, amely álláspontját többnyire azzal az érvvel támasztotta alá, hogy akkoriban minden zsidó házas volt. A nem túl erős érvanyag ellenére azonban a különböző korokban számos híve akadt ennek az elképzelésnek. Az egyik legismertebb újkori megfogalmazása a híres krétai író, Nikosz Kazantzakisz Az utolsó kísértés cím? regénye, melyet ugyan a pápa indexre tett, ennek ellenére azonban Martin Scorsese néhány éve mégis filmet készített belőle Krisztus utolsó megkísértése címmel.
Dan Brown sztoriján kívül azonban még számos olyan revíziós szándékú értelmezés van forgalomban, többek között Mária Magdolnáról is, melyet azért a teológusok többsége továbbra is fenntartásokkal fogad, noha szerzője az eredeti bibliai karakterek megtalálására irányuló erőfeszítései során azért nem jutott annyira végletes álláspontra, mint a Da Vinci kód írója. A vitatott értelmezések közé tartozik például Karen King Mária Magdolna Evangéliuma cím? könyve is, amelyben a szerző amellett érvel, hogy a helyreállított prostituált képét egyfajta férfisovinizmusból fakadó féltékenységből ragasztották rá Mária Magdolnára, hogy elfedjék, milyen buzgó munkatársa is volt ő Jézusnak, mivel attól tartottak, hogy személyes példája esetleg az egyházon belül a nők előretöréséhez és a női vezetés elterjedéséhez szolgáltathat érvanyagot.
Mária Magdolna személyének a megfosztása a történelem során rárakódott legendáktól nem csupán arról szól, hogy végre hitelesen megismerjük Jézus egy hűséges tanítványát, hanem sokkal inkább magáról a női szerepről. A kereszténység története során egy olyan szemlélet alakult ki a férfi és a női szerepekről a társadalomban, a családban és a keresztény hitéletben is, amely a férfit magasabb rend? lénynek állította be a nőnél, és ezzel a nőket hosszú évszázadokra megfosztotta olyan alapvető jogoktól, melyeket pedig maga a Szentírás biztosítani szándékozott a számukra. A hosszú időre valóban méltatlan társadalmi és egyéb szerepre kárhoztatott nők jogfosztásuk, társadalmi, szellemi, erkölcsi és szexuális kizsákmányolásuk ellen tiltakozva olyan mozgalmat kezdeményeztek, amely úgyszintén számos ponton nem harmonizálható a Bibliával. Bár maga a feminizmus nem egységes mozgalom, de talán nem sablonos leegyszerűsítése a kérdésnek az, hogy alapvetően a férfiak jogainak a rovására, azok ellenében igyekeznek visszaszerezni a női méltóságot és a különféle, őket is megillető jogokat. A feminizmusnak olyan irányzata is létezik, amely a nőket egyértelműen magasabb rend? lényeknek tekinti, mint a férfiakat, és ezt genetikai – vagy például a zsidó kabbalisták esetében misztikus – érvekkel támasztja alá. Ebben a zűrzavaros helyzetben nem is csoda, hogy sokan Mária Magdolna és más pozitív bibliai szereplők példáján próbálják megtanulni, hogyan is kell keresztény nőként boldog és kiteljesedett életet élni.
A Biblia szerint Isten eredendően egyenrangú félnek teremtette a férfit és a nőt, és mindkettőnek egyaránt azt a feladatot jelölte ki, hogy uralkodjon a teremtett világon. A bűnbeesés azonban már radikálisan megváltoztatta ezt az állapotot. Az új világrendet jellemezve a Teremtés könyvében Isten azt mondta, hogy ezentúl már a férfi fog uralkodni a feleségén. Vagyis az irányítást egyértelműen a férfi szerepkörébe utalta Isten. Pál apostol ezt a megkülönböztetést azzal indokolta, hogy elsőként az asszony esett bűnbe, és ennek megfelelően az ítélet is különbözőképpen érte a férfit és nőt. Ez a különbségtétel azonban nem a férfi és a nő életének értékére vonatkozik, hiszen erre nézve Pál apostol világossá teszi, hogy férfi és nő között nincs különbség, hanem az eltérő szerepkörökre. A legtöbb bibliamagyarázó szerint a Szentírás nem támasztja alá azt a despotikus magatartást, ahogyan a kereszténység történelme során oly sokszor a férfiak a nőkkel bántak.
Bár tény, hogy a Bibliában szereplő mintegy háromezer személyiségnek csupán kevesebb mint tíz százaléka nő, azonban számos ó- és újszövetségi példa tanúsítja, hogy nők is töltöttek be jelentős feladatokat mind a társadalom irányításában – mint például Ráháb, Debóra, Eszter királyné vagy Abigail –, mind pedig kifejezetten spirituális szolgálatban, mint például Hulda prófétanő vagy Anna prófétaasszony, illetve az újszövetségi korban Priscilla és Lídia. Mindenesetre a Szentírás általában siet leszögezni, hogy az említett asszonyok nem a férji tekintély megtagadása árán emelkedtek ki és töltöttek be nagyon fontos szerepköröket, hanem éppenséggel annak védelme alatt. Hulda prófétanő családjáról ugyan nem számol be részletesen a Biblia, azt azonban nem mulasztja
el megjegyezni, hogy férjét Sallumnak hívták, aki Jeruzsálemben a második utcában lakott. Hasonlóképpen Debóra prófétanőről is megemlíti, hogy Lappidót felesége volt, emellett pedig családanya negyven éven át. Egyetlen olyan ószövetségi prófétanőt emel csak ki a Szentírás, aki kora feminista szellemiségének hatására Mózes tekintélyének relativizálásával szerette volna megvalósítani önmagát, aminek következtében súlyosan megbetegedett. Miután belátta tévedését, Mózes közbenjárására meggyógyult ugyan, de prófétaként többé nem hallunk róla.
2003. 12. 05. (VII/49)
