hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szakadás szélén az anglikán egyház
Vita a homoszexualitásról

2003. 10. 26.
Az anglikán egyházi vezetők múlt heti, londoni válságtanácskozása nem enyhítette a felekezet liberális és konzervatív irányzata között felgyülemlett feszültséget. A homoszexuális lelkészek püspöki kinevezése kapcsán kialakult konfliktus – ha nem sikerül megnyugtatóan lezárni – a közel ötszáz éve, VIII. Henrik által létrehozott egyház kettészakadásához vezethet.

Rowan Williams canterburyi érsek energiájának nagy részét július óta elsősorban válságmenedzselés köti le. Egyházát ugyanis ekkor állította először válaszút elé egy meleg lelkész püspöki jelölése. Jeffrey John, az angliai Reading egyházmegyéjének jelöltje – civilben közismert melegjogi aktivista – a canterburyi érsekkel folytatott négyszemközti beszélgetést követően "az egyház egysége érdekében" ugyan visszalépett, ám csalódott liberális támogatóinak nem kellett sokáig várniuk, hogy visszavághassanak az egyházmegye anyagi forrásainak megvonásával fenyegetőző konzervatív tábornak. Néhány nappal később az amerikai New Hampshire püspökének megválasztott Gene Robinson jelölését már jóváhagyta a püspököket és az egyházmegyék laikus képviselőit tömörítő közgyűlés. 

"Meggyőződésem, hogy tovább kell haladnom. Érzem, hogy ez az ösztönzés nem tőlem származik, hanem Istentől jön" – állítja Gene Robinson tiszteletes, aki még 1986-ban nyilvánosságra hozta homoszexualitását, majd nem sokkal később el is vált feleségétől. Bár a lelkészt "mélyen felkavarta" a döntése nyomán létrejött zűrzavar, változatlanul optimista egyháza jövőjét illetően, amely "több válságot is átvészelt már a múltban". 

Az anglikán elöljárók közül kevesen osztoznak derűlátásában. A hagyományőrzők arra figyelmeztetnek, hogy ha Robinson novemberre kitűzött felszentelése megtörténik, "a közösség jövője kerül veszélybe". Robinson megválasztása ugyanis olyannyira megosztotta a világszerte hetvenhét millió tagot számláló anglikán közösséget – és azon belül a kétmillió fős amerikai episzkopális egyházat –, hogy a konzervatív és a liberális tábor szembenállása mostanra szakadással fenyeget.

Az ennek megakadályozására összeült kétnapos londoni válságtanácskozás konzervatív győzelemmel zárult: a világkonferencia záróaktusaként a képviselők nyilatkozatban ítélték el homoszexuális vallási elöljárók felszentelését, mivel ez "az anglikán egyház legmélyén okoz szakadást". A probléma kezelésére tett első lépésként szakmai bizottság összehívását kezdeményezték, amely a következő egy évben tanulmányozni fogja a vitatott kérdéskört. Kérdéses azonban, hogy nyájuktól kapnak-e egy teljes évet a rendezésre. A vitára alapot adó New Hampshire-i egyházmegye ugyanis azonnal közölte, hogy nem fújja le Robinson püspöki kinevezését, hiszen "Robinson szexuális irányultsága nem tartozik elhivatottságának lényegi részéhez". Ráadásul – állítják – az anglikán közösségnek voltak és vannak is homoszexuális püspökei, csak éppen eddig eszük ágában sem volt irányultságukat felfedni a megválasztásuk előtt. 

Az egyházat megosztó ellentét földrajzi területek szerint is élesen kirajzolódott. Liberális lelkészek – akik szerint "szellemi apartheid" zajlik – közvélemény-kutatási adatokra mutatnak; ezek ugyanis elárulják, hogy Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban híveik többsége egyetért a melegek egyházi szolgálatba állításával. A hagyományosan konzervatív, harmadik világbeli gyülekezetek viszont élesen szembehelyezkednek az engedékenységre hajló angolszászokkal. A tizenhét millió tagot számláló nigériai egyház – a legnagyobb anglikán közösség Nagy-Britannia határain kívül – a londoni tanácskozást megelőzően közös ima- és böjtnapot tartott, hogy így tiltakozzon a melegek pappá szentelése ellen. Velük együtt különösen azok tartanak a melegpártiak reformjaitól, akiknek muzulmán többség? társadalmakban, sokszor iszlám fundamentalista csoportok fenyegetése mellett kell képviselniük kereszténységüket. Hagyományőrző amerikaiak két hete Dallasban tartott konferenciájukon csatlakoztak a tiltakozókhoz, ahol a jelenlévők ezrei szólították fel "megtérésre" az episzkopális egyházat, ugyanakkor viszont a kenyértörésre is előkészületeket tettek, arra az esetre, ha liberális vezetőik elmulasztanák az önvizsgálatot.

A bíborosok készen állnak a pápaválasztásra

A canterburyi érseket nemcsak "házon belül" sürgetik határozottabb fellépésre. II. János Pál pápa a hó elején Vatikánvárosban figyelmeztette Rowan Williamst, hogy "új és komoly nehézségek" merültek fel a római katolikus és az anglikán egyház egyesítésére tett erőfeszítések útján. A katolikus egyházfő szerint az akadályok nem "fegyelmi jellegűek, hanem a hit és az erkölcs alapvető kérdéseit érintik". Végül mindketten hitet tettek Krisztus egyházának teljes egysége mellett. Walter Kasper bíboros, a Keresztény Egység Pápai Tanácsának titkára reményét fejezte ki, hogy az anglikán közösség "saját és kapcsolataink érdekében" képes lesz megoldani a válságos helyzetet.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!