Lustiger bíboros kezet fog Joseph Sitruk párizsi főrabbival. Őszinte bocsánatkérés Fotó: Reuters
Jean-Marie Lustiger 1926-ban született Párizsban. Szülei azonban még Lengyelországban születtek – és itt is haltak meg. A zsidó házaspár még 1917-ben költözött Franciaországba – innen hurcolták őket utóbb vissza Auschwitzba. Előbb azonban még biztonságba helyezték két gyermeküket egy ismerősüknél Orléans-ban. Itt történt, hogy az akkor alig tizennégy éves Aaron 1940 nagypéntekén az Orléans-i katedrálisban szembesült "az isteni kegyelemmel", és elhatározta, hogy felveszi Krisztus hitét. A keresztségben Aaron felvette a Jean-Marie nevet, vele együtt megkeresztelkedett a húga is, és a keresztelőn részt vettek a szülők, akik abban reménykedtek, hogy így még nagyobb biztonságban lesznek a gyermekeik. Egyébként sem gyakorolták a vallást, bár kétségtelenül megosztották lengyel-jiddis örökségüket gyermekeikkel.
Jean-Marie Lustiger már keresztsége alkalmával is leszögezte, hogy ezután sem szűnik meg zsidónak lenni, "katolikus vallású zsidó"-ként definiálta magát és előszeretettel fűszerezi jiddis kifejezésekkel beszédét. Mielőtt ez a kettősség teljességre jutott volna identitásában, megtérése ellenére hamis papírokkal kellett bujkálnia, szülei nem tértek vissza a munkaszolgálatról. A háború után előbb a Sorbonne-on tanult irodalmat, majd Párizsban iratkozott be katolikus szemináriumba.
1951-ben Izraelbe utazott, itt kezdte el foglalkoztatni Izraelhez fűződő viszonya és Isten útjai. 1954-ben avatták pappá. Döntését kevesen értették meg, még az izraeli askenázi rabbi, Ysrael Meir Lau is úgy fogalmazott 1995-ben, hogy Lustiger a "szellemi megsemmisítés útját képviseli, ami a fizikai megsemmisítéshez hasonlóan a végső megoldáshoz vezet". Lustiger a vádakra a választ egyik könyvében úgy foglalta össze, hogy a legerőteljesebb benyomást az Ó- és az Újszövetség közötti folytonosság gyakorolta rá, ösztönösen egybemosódott benne a szenvedő Messiás
képe az üldözött Izraellel. Mindazonáltal "fennhangon" 1980 óta vállalja zsidó voltát – nemcsak származását, hanem azt, hogy ma is zsidónak vallja magát, aki elfogadta Krisztus megváltását. Ebben az évben robbantották fel gyalázatos módon a párizsi zsinagógát, ami egyenesebb beszédet váltott ki Lustiger-ből, aki ekkor még egyszer? pap, de ebben a szellemben tartotta az előadásait Izrael titkáról egy csoport apáca előtt. Az apácák gondosan lejegyezték, majd legépelték az előadások szövegét, ám Lustiger kérésére nem terjesztették. Közreadásához közel harminc év kellett, és azok az események, amelyek mintegy előkészítették a helyet az eszmefuttatás nyilvánosságra hozatalához. Természetesen így is hullámokat vert a francia egyházon belül. Jean-Marie Lustiger-t 1979-től Orléans-ba nevezik ki, amit úgy kommentált: "Számomra olyan ez, mintha a feszületek egyszer csak sárga csillagot kezdtek volna viselni." Ezzel is hangsúlyozza a kereszténység judaista oldalát.
1981-ben Párizs érseke lett, majd 1983-ban bíborossá nevezte ki II. János Pál pápa – akivel állítólag régóta baráti viszonyban van, már csak közös lengyel származásuk miatt is. Vérmes természete ellenére valóban nemegyszer együtt ebédelt a pápával, neve egy időben az utódlásnál is felmerült. Egy újságíró egyszer fel is tette neki a kérdést: ha pápává választják, talán az I. Áron nevet venné-e fel? Mindenesetre felismerte a média véleményformáló szerepét, és használja is, óriási népszerűségnek örvend a fiatalok körében, és a papi szemináriumokon kívül több helyre is hívják előadást tartani. 1995-ben a Francia Akadémia is soraiba választotta.
A La Promesse (Az ígéret) cím? könyvének első részében az 1979-ben tartott előadások anyaga került, a második rész pedig a Kettőezerkettő címet viseli. Ebben a részben Lustiger bíboros zsidó szervezetek meghívására 1995 és 2002 között konferenciákon elhangzott előadásainak kivonata olvasható. Ahhoz, hogy ez a m? előkerüljön, Lustiger is elismeri, hogy II. János Pál pozitív hozzáállása is szükséges volt, aki 2000-ben elsőként látogatott Izraelbe, aminek létét csupán 1993-ban ismerte el a Vatikán. A francia egyház is tett lépéseket, 1997-ben bűnbánati nyilatkozatot adott ki a zsidókkal szemben elkövetett vétkek miatt. Lustiger szerepvállalásához ezek a lépcsőfokok is szükségesek voltak, mindazonáltal 2001 végén megjelent könyve mindenképpen továbbmegy az eddigi katolikus nézeteknél a kereszténység és a zsidóság kapcsolatának fejtegetésében.
Az a tény, hogy magát keresztény vallású zsidónak tartja, túlmutat azokon az elődein, akik zsidó származásukat némiképp zavarba ejtőnek tartották, és úgy értékelték, hogy a katolikus vallás felváltotta zsidó mivoltukat. Ez az egyház tanításával is egybecseng, ami évszázadok óta azt hirdeti, hogy az egyház lépett Izrael helyébe a kiválasztás tekintetében, sőt az "istengyilkosság" vádja alól is csupán a II. Vatikáni Zsinat mentette fel a huszadik század derekán a zsidókat. Ezzel szemben az immár hetvenhat éves Lustiger azt hangoztatja, hogy az üdvösséget nem lehet másképp megkapni, mint kegyelemből, tudván, hogy nem érdemeltük ki, tehát akik elvitatják Izraeltől a nekik adott kegyelmet, a kiválasztottságot, valójában a saját részükre adott kegyelmet is elutasítják, hiszen megigazultnak tartják magukat önmagukban is – írja könyvében. Az elmúlt évtizedekben vált újra használatossá a zsidó-keresztény örökség kifejezés is, ami ismét aláhúzza a két vallás közös gyökerét. Lustiger bíboros Az ígéret cím? könyvében az Újszövetség, ezen belül is Máté evangéliumának magyarázatával foglalkozik, innen vezeti le a két szövetség folytonosságát, amit a tradíció választott önkényesen ketté.
A tradíció azonban mindkét oldalon, mind zsidó, mind katolikus részről erősen tartja magát, bár a "zsidó-keresztény párbeszéd" fontossága már nem kérdőjeleződik meg. Csak mindkét oldal szerint a másiknak kellene engednie. Paul Thibaud, a keresztény-zsidó barátság szervezet elnöke úgy fogalmazott, hogy keresztények és zsidók között nem létezhet semleges viszony, vagy baráti lesz, vagy ellenséges. "Jézus személyének elválasztása a tanításától egy tökéletlenül kereszténnyé tett nép tünete. Ez a könyv úgy mutatja be a keresztény antiszemitizmust, amivel kapcsolatban egyébként már rengeteg írás született, mint a hit szívének közepén élő hazugságot" – állítja Thibaud. Vannak, akik megelégednének egy semleges kapcsolattal is, mondván, hogy a párbeszéd fontos, de jobb, ha megmarad az alapoknál, hiszen már az is jó jel, hogy történészek és teológusok hada kutat a közös nevező után, amit elfednek előlünk a nyilvánvaló különbségek: a testté lett Isten például, vagy a keresztények érzékenysége a palesztinok ügye iránt elfogadhatatlan a zsidók számára, fogalmazott Bernard Dupuy esszéíró egy francia lapban.
Gérard Israel zsidó író és esszéista így kommentálta a La Promesse-t: "Jean-Marie Lustiger, akinek a tanulmánya mélyen szántó és nyílt, szinte az első keresztényekhez hasonlónak mutatkozik, mintha az első jeruzsálemi gyülekezet tagja lenne az első századból." André Paul, katolikus teológus és bibliakutató azt veti Lustiger szemére, hogy eszmefuttatásával mintegy megfosztja a kereszténységet a legszentebb könyvétől, amelyet Lustiger szerint a zsidó nép kapott teljes egészében, sőt kijelenti, hogy még az Újszövetséget is zsidók írták. Mindazonáltal úgy véli, tiszteletreméltónak tartja ennek a nem mindennapi személyiségnek az erőtől duzzadó meggyőződését, akiben láthatóan egy mártír csírája szunynyad. Vajon a zsidó identitás helyreállításán fáradozva nem tesz-e kárt a keresztény identitásban? André Paul szerint Lustiger egész egyszerűen nem ismeri a Bibliát, ami a második század óta magában foglalja mind az Ó-, mind az Újszövetséget, sőt azt sem tudja, hogy maga a Biblia kifejezés is középkori keresztény kifejezés, mi több, az Újszövetséget teljes egészében keresztények írták, és nem feltétlenül zsidó származásúak, hiszen már a nyelve, a görög, a kor görög-római társadalmát jelzi, nem zsidó társadalmat. Mindazonáltal jónak tartaná, ha a keresztények megtanulnák olvasni a Talmudot vagy a Tórát, a zsidók pedig az Újszövetséget. Isten írássá vált a Tórában zsidó részről, Isten testté lett Krisztusban keresztény részről – fejti ki a katolikus teológus.
Philippe Haddad, Nîmes város rabbija szerint Lustiger bíboros néhány meglátása sértheti a zsidók érzékenységét. Mózes óta a titkot felváltja a felelősség. Isten a hivatkozási alap, de a földi lét dolgaira irányulnak a szabályozásai. Nem helyesli a törvény és a hit szembeállítását, szerinte éppen eléggé meggyengült már a világban így is a törvények iránti tisztelet. Fontosnak látja azonban a zsidó-keresztény párbeszédet, hogy az ég felosztása elvezethessen a földi létben való békésebb osztozáshoz.
A zsidók természetesen nem üdvözölték azt az eszmefuttatást, amiből az következik, hogy a keresztényeknek fel és el kell ismerniük zsidó gyökereiket, vagyis egy zsidó pályájának betetőzése, ha felveszi a keresztséget. Ezt kritizálta Catherine Chalier, a zsidóságba betért francia katolikus filozófus is, valamint több francia rabbi. Vannak azonban teológusok, akik üdvözölték azt a meglátást, miszerint a zsidók kiválasztásának elismerése vezet csak el Krisztus kiválasztásának elismeréséhez, és a kettő egymástól el nem válaszható. Ők felismerték, hogy a zsidó gyökerek megtagadása vezet el az antiszemitizmushoz, amivel a kereszténység át van itatva.
Vannak, akik Lustiger elhivatottságérzésével is egyetértenek, hogy akárcsak Illésnek vagy Keresztelő Jánosnak, neki is a megtérést kell hirdetnie. Lustiger az antiszemitizmust Krisztus kegyelmének elutasításával azonosítja, tehát megkérdőjelezi azoknak a keresztény voltát, akik megtagadják a keresztény hit zsidó gyökerét, ilyen módon bűnt követnek el mind a hitetlenség, mind a gyűlölet miatt. Lustiger arról is beszél, hogy az egyház nem csupán Izrael helyére akar állni, hanem ebbéli igyekezetében Istent is kiküszöböli, azt hirdetve, hogy Isten országa elérkezett, ez pedig az egyház lenne. Ha Isten országa és királysága szerintük ilyen módon már elérkezett, az egyház uralkodik is Isten helyett. "Mindannyiunknak ingyen kegyelemre van szükségünk" – helyesbít Lustiger, hiszen nem tudjuk kiérdemelni a kegyelmet. Lustiger gondolatmenete nem előzmények nélkül való. "Amikor a zsidókat üldözik, a kereszténység testén ejtenek sebet" – írta Jacques Maritain. Lustiger szavai szerint: aki arcul üt egy zsidót, Istent üti arcul. Ezt az emlékezethiányos kereszténységet nevezi Lustiger pogánykereszténységnek, hiszen így Jézusban csak a "tökéletes embert" keresik.
2003. 08. 22. (VII/34)
