hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az épületek már védettek
ENSZ-határozat született magyar kezdeményezésre a vallási helyek védelméről

2001. 06. 09.
2001. május 31-e jelentős nap a világ egyházainak, hitközségeinek és vallási gyülekezeteinek életében: e napon fogadta el az ENSZ Közgyűlése magyar és osztrák javaslatra egyhangúlag azt a határozatot, amely elítéli a vallási helyek elleni erőszakos cselekedeteket és fenyegetéseket, azok lerombolását, megrongálását vagy veszélyeztetését. Az indítványt 115 ország támogatta. A világszervezet egyben felhívást intézett az államokhoz: vessenek latba mindent annak érdekében, hogy a vallási helyek kellő tiszteletben és védelemben részesüljenek.



Buddha-szobor Afganisztánban a lerombolás előtt Fotó: Archív

1965-ben Arthur Schneier rabbi maga köré gyűjtött néhány vallási vezetőt, valamint az üzleti élet több befolyásos képviselőjét, és közösen létrehozták a Lelkiismeret-vizsgálat Alapítvány nev? vallásközi szervezetet, amelynek célja a vallásszabadság, az emberi jogok és az egymás felekezetei iránt tanúsított türelem terjesztése, illetve elmélyítése szerte a világon. A szervezet nem vállalt könny? munkát, hiszen az elmúlt évszázadnak különösen az első felét a vallásüldözés és türelmetlenség jellemezte. A második világháborút követően kissé talán javult a helyzet, de még a 20. század második felében sem szűntek meg az erőszakos cselekmények, és számos szenthely esett a gyűlölet, a fanatizmus áldozatává. 2000 decemberében a Lelkiismeret-vizsgálat Alapítvány nagy fába vágta a fejszéjét, és küldöttséget menesztett az ENSZ Közgyűlés elnökéhez, Harri Holkerihez. Tagjai egy kérvényt adtak át azzal a felhívással, hogy meg kell szüntetni a vallási szenthelyek megszentségtelenítését. 

Magyarország és Ausztria ENSZ-nagykövetei magukévá tették ezt a felszólítást, és köröztetni kezdték a világszervezetben. Végül 15 ország kezdeményezésére született meg a határozattervezet. Még a szavazás előtt 115 nemzet világszervezeti küldöttsége csatlakozott a javaslathoz, így történt, hogy a magyar ENSZ-nagykövet által előterjesztett tervezetet szavazás nélkül, egyhangúlag elfogadta a Közgyűlés. A határozat fontosságát mi sem bizonyítja ékesebben, mint az, hogy közvetlenül a voksolást megelőzően Kofi Annan főtitkár találkozott a Lelkiismeretvizsgálat Alapítvány felhívásának több aláírójával, akik átnyújtották a főtitkárnak eredeti felhívásuk egy példányát, és megköszönték neki a békéért, vallásszabadságért és türelemért latba vetett törekvéseit.

A határozat jóváhagyását követően ezek az egyházi vezetők sajtóértekezletet 

tartottak, amelyet Schneier rabbi nyitott meg: "Nagy nap ez az Egyesült Nemzetek történetében, és ugyan-csak az egyházak és gyülekezetek életében szerte a világon. Különösen hálásak vagyunk azért, hogy ezt a határozatot teljes egyetértéssel hagyta jóvá a Közgyűlés, és 189 nemzet közül 115 támogatta. Számomra különösen értékes ez a határozat, mivel 1938-ban, a Kristallnacht pusztításai során tanúja voltam a zsinagógám felgyújtásának. A leégett zsinagógám képe örökre velem maradt. Különösen érzékenyen érint tehát, ha egy vallási kegyhely bármiféle megszentségtelenítését látom, legyen az templom, mecset vagy zsinagóga. Amint ott ültem a közgyűlésen, az jutott eszembe, hogy ha lett volna egy ilyen határozat 1938-ban, akkor az én zsinagógám talán még mindig állna. Hány mecsetet, templomot és zsinagógát pusztítottak el a múlt században?!"



József sírja Nabluszban, miután a palesztin tömeg megrohamozta Fotó: Archív

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!