hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A kiberpornó kelepcéje
A szexipar hadjárata az interneten

2000. 04. 29.
Régóta dúl már a harc a jóérzés? polgárok és a szex-ipar haszonélvezői között. Nálunk épp a "türelmi zónák" kijelölése borzolja a kedélyeket, de sokan álmodoznak arról, hogy egyes nyugati országokhoz – főleg az Egyesült Államokhoz – hasonlóan egyszer talán a magyar városok utcáin sem kell lesütött szemmel elhaladnunk az újságos bódék mellett, sőt még az este tíz utáni csatornaváltás a tévé távirányítójával sem számít majd a jól megfontolandó lépések közé. Aki azonban azt hiszi, hogy azokban az országokban, ahol a pornográfiát száműzték a közterületek nagy részéről, illetve a külön nem megjelölt csatornákról, a házasságokat és a fia-talokat nem fenyegeti többé ez a kór, az nagyot téved. A gonoszság ugyanis – legalábbis egyelőre – nem vész el, hanem átalakul. A XXI. század beköszöntével egyre inkább tért hódít a "kiberszex" elnevezés? szexuális tévelygés, s az ehhez kötődő függőségek és megrögzöttségek. Az alábbi összeállítás elsősorban a Charisma cím? keresztény magazin 2000. márciusi számában közölt információk alapján készült.



Reklámhordozó hölgy a Los Angeles-i Internet Világkiállításon. A monitor rejtekében

A neveltetés, a környezet, a család elvárásai, a mások véleményétől való függés
miatt sokak számára kényelmetlen a sarki videotékából kivenni egy "olyan"
filmet. Igaz, ilyesmit a tévé is bőven sugároz, dehát "mit szólna a feleségem, ha
meglátná, mit nézek?" A pornólapot könnyen megtalálhatja a szekrény mélyén a
gyerek, ha pedig a peepshow vagy a türelmi zóna környékén fut össze az illető egy
kollégával, az kész leégés.

De mi van, ha a munkahelyen, túlórázás közben, mikor már senki más nincs az irodában…
vagy az iskolai számítógépen, amikor a töritanár által rábízott kiselőadáshoz
gyűjt anyagot a diák, és senki nem látja… de akár otthon is magára zárhatja a
gyerekszoba ajtaját, hogy "tanulnom kell", a szülők meg csak annyit tudnak az
internetről, hogy az jó és hasznos, az iskolában is mondták… aztán csak egy-két
klikkelés az egérrel, és feltárul a mohó férfi- (fiú-, kisfiú-…)szemek előtt a
kibertér virtuális világa valóságos személyeket ábrázoló képsorok virtuális élményt
nyújtó pusztító önkielégítésével.

A kiberszex ráadásul egyre tolakodóbb. A mögötte álló kíméletlen érdekemberek
nem elégszenek meg azzal, hogy a felmérések szerint 75 millió felnőtt és 25 millió
gyermek látogatja rendszeresen a pornográf honlapokat. Ezeknek a perverz internetcímeknek
a száma máris meghaladja az 1 milliót, és ez a szám rohamosan növekszik. A hozzáférésük
pedig olyannyira nincs korlátozva, hogy egyre többen panaszkodnak rá: munka közben
unos-untalan ilyen helyekbe botlanak. Sokak szerint ma már erkölcsi szempontból legalább
annyira veszélyes a kibertérben sétálgatni, mint nemrég a Rákóczi tér környékén.

A szexuális csábításnak ez a folytonos, zaklató jelenléte oda vezetett, hogy a
szakemberek már egy újfajta függőség, az úgynevezett "kiberszex-megrögzöttség"
térhódításáról értekeznek. Egy 1998-as felmérés alapján két amerikai pszichológus,
Al Cooper (San Jose Házassági és Szexológiai Központ) és Mark Wiederhold (Kalifornia
Pszichológiai Intézet, San Diego) arra a következtetésre jutott, hogy a pornó
honlapok havi átlagban (akkor még) 20 millió látogatójának legalább 1 százaléka,
azaz 200 ezer ember függőségi viszonyban áll a szexuális tévelygés eme formájával.


Az elemzők szerint a függőség és a jelenség rohamos terjedésének hátterében elsősorban
a már jól ismert okok állnak: betöltetlen szükségek, szétesett házasságok,
kapcsolatteremtési problémák, valamint a múlt félelmei, sebei, gátlásai, amelyek
szexuális visszaélésekből, erőszakos ese-ményekből, kudarcokból stb. maradtak
vissza. Ennél is tragikusabban fest azonban az a realitás, amelyet a kiberpornó maga után
hagy.

A kutatók szerint azokat a bajokat, amelyek tömegével kergetik bele a férfiakat ebbe a
"megoldásba", az internetes szexuális élmények nemhogy nem enyhítik, de minden
eset-ben tovább mélyítik. Sőt, egy-re több feleség tapasztalja megrökönyödve,
hogy a látszólag sikeres és boldog házasságuk kezd zátonyra futni, a "vetélytárs"
pedig nem a szomszéd feleségében, vagy a férje titkárnőjében keresendő, hanem a
virtuális térből érkezik, majd "dolga végeztével" oda távozik.

A lelkészek megfigyelték, hogy a szexuális kísértésekkel összefüggő személyiségzavarok,
továbbá az a tény, hogy ezek az emberek fokozatosan elveszítik a normális, bensőséges
kapcsolatteremtésre való képességüket, előbb-utóbb súlyos kihatással lesz az
Istennel való közösségük megélésére is. Mindez a jelenség szellemi karakterét húzza
alá, vagyis felhívja a figyelmet arra, hogy nem pusztán emberi kéjvágygyal és
romlottsággal, hanem magával a Kísértővel, azaz sátáni erőkkel van dolgunk.

Ennek megfelelően akadnak emberek, akik ördögi tudatossággal törekszenek mások
megrontására és függőségbe vonására. A Charisma megdöbbentő riportot készített
Steve Lane-nel, aki két éven át valóságos pornó-vendettát tartott az interneten
keresztül keresztények ellen. A hackerek által használt trükkök segítségével
megszerezte a népszerű internetes chatroomokat (beszélgető-szobákat) látogató
keresztény netszörfözők e-mail címeit, hogy azután pornográf üzenetek tömkelegével
bombázza, illetve saját förtelmes, XXX besorolású honlapjával kapcsolja össze őket,
ahol az erotikus képeken és a "normális" szexjeleneteken kívül a látogató
gyermekpornót, szado-mazochista jeleneteket, öncsonkításokat, nemi erőszakot,
bestialitást és egyéb gusztustalanságokat szemlélhetett, ha a gyomra bírta.

Steve Lane akciói csak részben magyarázhatók azzal a kegyetlen üzleti számítással,
amely a kísértés és a rászoktatás eszközeivel igyekszik növelni vevőtáborát.
Vendettájának célpontjai ugyanis mindig keresztények voltak, és e mögött a múlt
személyes sérelmei húzódtak meg. Szülei házassága azért szakadt szét, mert az
anyja beleszeretett a helyi lelkipásztorba, aki miatt elvált és hozzáment feleségül.
A kis Steve aztán 8 éves korában megtalálta a mostohaapa lelkész pornómagazinjait az
ágy matraca alá rejtve. Ekkor egy világ dőlt össze benne, és hamarosan nemcsak a
pornográfia, hanem az alkohol és a drogok rabjává is vált.

Isten és a sors elleni dühét csak tovább fokozta az a tragédia, hogy anyja néhány
év múlva rákos beteg lett, és hamarosan meghalt. Steve 17 évesen ott maradt árván.
"Kimentem a házból, fölnéztem az égre, és az öklömet rázva így ordítottam:
Isten, ha ezt te csináltad, akkor elegem van belőled!” Miután az ő házassága is szétesett,
és három gyermekük a volt feleségénél maradt, a testvérével, Mike-kal együtt egy
helyi újság alapításába fogtak. A lap sikeres volt, kezdtek jönni a hirdetők: köztük
a tele-szex vonalak, sztriptízbárok és társaik. Amikor a két fivér megérezte a pénz
szagát, profilt váltottak, és nemsokára multimilliós szerződések aláírása előtt
álló pornókirályok szerepében találták magukat.

Aztán eljött az a pont, amelyről Steve így vall: "A pornóiparban az ember előbb-utóbb
eljut oda, hogy vagy kiöli a lelkiismeretét és az erkölcsiségét, vagy kiszáll."
Isten azt mondta a Lane fivéreknek, hogy szálljanak ki. James Robison evangélista tévéműsora
szembesítette őket tevékenységük átkozott gyümölcseivel: széttört házasságokkal,
zátonyra futott családokkal, gyermekkorban kisiklott emberi életekkel. Rádöbbentek,
hogy ugyanannak a szekerét tolják, aki egykor az ő bajaikat is előidézte. Könnyek között
kértek bocsánatot Istentől.

Steve azóta igyekszik jóvátenni az általa okozott károkat. Keresztény gyülekezetekben
tart előadásokat a pornográfia romboló hatásáról és a kiberpornó veszélyeiről.
Emellett az általa korábban is használt hacker-technikát most visszafelé működteti:
a gyerekpornó chatroomok látogatóinak adatait nyomozza vissza, majd az így kapott
információt átadja a hatóságoknak. Segítségével eddig már több mint 100 embert
tartóztattak le pedofília alapos gyanújával.


Kolostorban pihen a pornósztár



Luana Borgia, Olaszország egyik leghíresebb pornócsillaga közölte, hogy elege van a
kemény életből, és egy kolostorban akarja újra meglelni lelki békéjét – adta hírül
az MTI római tudósítója.

”Belefáradtam ebbe az életbe, és úgy gondolom, egy időre megválok a kemény pornó
m?fajától" - mondta a 30 éves Luana Borgia. ”Semmit sem bántam meg a múltamból,
de ... valami mást akarok csinálni, talán mozit vagy televíziót" - fűzte hozzá.

Borgia, akinek valódi vezetékneve Pardon, azt tervezi, hogy két-három hetes szabadságot
tölt a dél-olaszországi Cosenza város egyik kolostorában, ahol a perjel, Fedele atya
meghívásának tesz eleget.

A kapucinus szerzetes négy évvel ezelőtt találkozott Borgiával, amikor a mintegy 30
szexfilmben látható híresség mentőkocsit adományozott a rend afrikai missziója számára.
(MTI)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!