hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ninivei képregény
Bibliai emlékek a British Museumban

1999. 05. 01.
Amióta II. Ptolemaiosz Philadelphosz egyiptomi uralkodó az i.e. III. században Alexandriában létrehozta a Muszeiont, a világ valamennyi múzeuma nevében erre az intézményre utal. Az azonban kevéssé ismert, hogy az alexandriai Muszeion nem a régi tárgyak gyűjtését tekintette fő céljának, vagyis nem a mai értelemben vett "múzeum" volt: itt őrizték az ókor legnagyobb könyvgyűjteményét, amelynek számát 700-900 ezer tekercs közé teszik a kutatók. (A hagyomány szerint a Muszeion számára fordította le hetven zsidó bölcs a Tórát görögre, amelyet Szeptuaginta néven ismerünk.)



A judeai Lakis ostroma. A ninivei domborm? művészi reprodukciója

A Muszeion emellett valódi kutatóbázisként, tudományos műhelyként is szolgált:
csillagvizsgálójában, botanikus- és állatkertjében tudósok számos generációja
kutatott és jutott nagyszer? felfedezésekre. Ma a Muszeionnak egyetlen méltó utódja
akad a világon, s ez az 1753-ban alapított British Museum és a hozzá kapcsolódó
British Library. Az előbbiben a világ szinte valamennyi kultúrájának értékes műkincstárgyait,
az utóbbiban pedig szellemi alkotásait: könyveket, kéziratokat halmozták fel az
angolok. (A Brit Könyvtár bibliográfiai tételeinek száma ma megközelíti az egymilliárdot!)
A "Britishben"– ahogyan világszerte emlegetik – emellett komoly kutatómunka is
folyik. A múzeum ókori keleti részlegében csaknem három évszázada kutatják a
Biblia világát idéző írásos és tárgyi emlékeket.



A British Museum főbejárata

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!