A régiek tudománya
Az újkori természettudomány gyökerei a XVII. századba nyúlnak visz-sza. Amikor Kepler, Galilei és Newton létrehozta az új világkép alapjait, még elevenen élt az az általában csak "középkorinak" aposztrofált világnézet, amely a természetet Istentől teremtettnek tekintette. De még a XVII. század nagy tudósai számára sem volt kézenfekvő az anyagi világ Istentől független vizsgálata. Kepler így vall erről a "Kozmikus harmónia" c. művének befejező szavaiban: "Hálát adok neked Úristen, teremtőnk, hogy teremtett világod szépségeit látnom engedted, és kezeid alkotásaiban gyönyörködöm. Lásd, itt befejeztem a munkát, amelyhez hivatást éreztem; gazdálkodtam a tehetséggel, amit nekem adtál. Alkotásaid szépségét, amennyit ezekből szellemem korlátoltságában felfoghattam, hirdettem az embereknek, akik ezeket a bizonyításokat majd olvasni fogják." Newton többek között azt írta Isten szerepéről az általa kutatott világmindenségben: "A napok, bolygók, üstökösök csodálatos rendszerei csak egy mindentudó és mindenható Lény tervei és útmutatásai alapján jöhettek létre."
Rövid néhány évtizeddel később azonban az ember viszonya a természethez gyökeresen megváltozott. A Newton utáni kor a newtoni mechanika módszereit a természet mind tágabb területein alkalmazta sikerrel. Megkísérelte, hogy a természeti folyamatok egyes részleteit kihámozza, objektíve megfigyelje és törvényszerűségeit megértse. Arra törekedett, hogy az összefüggéseket matematikai formulákba öntse és ezáltal "törvényekhez" jusson, amelyek az egész kozmoszban korlátlanul érvényesek. A Teremtőt a kozmoszból teljességgel kirekesztő materialista, vagy létezését ugyan elismerő, de Őt tétlenségre kárhoztató deista nézetek a felvilágosodás korában jutottak teljes győzelemre. Beszédesen példázza ezt a Laplace francia csillagásszal (1749–1827) kapcsolatos anekdota, amely szerint mikor Napóleon megkérdezte tőle, hogy hol van Isten helye az ő kozmikus rendszerében, azt felelte: "Felség, erre a hipotézisre a tudománynak ma már nincsen szüksége." Ez a közel háromszáz éves tudományfelfogás azonban mára csapdának bizonyult: "Az emberiség, anyagi hatalmának látszólag határtalan kiterjesztésével egy olyan hajóskapitány helyzetébe került, akinek hajója oly mértékben csak vasból és acélból épült, hogy iránytűje az északi irány helyett már csak a hajó vastömegére mutat. Ilyen hajóval többé semmilyen úti célt sem lehet elérni; a hajó már csak körbe forog, s eközben ki lesz szolgáltatva a viharoknak és tengeráramlásoknak" – írta Werner Heisenberg, a kvantumfizika egyik legnagyobb XX. századi kutatója.
Az új tudomány
1998. 08. 15. (II/33)
