Ez a próbálkozás egyben az erősen terjedő „perlési politizálás” újabb mérföldkövét, globális szintre emelését jelentheti, ha a Bíróság hagyja belerángatni magát a csapdába.
Nyugaton, az angol nyelven a hadviselést jelentő „warfare” kifejezés alapján a jog („law”) szóból képzett „lawfare” kifejezéssel illetik azt a jelenséget, aminek során jogi álruhába bújtatva, úgymond „jogvédelem” címén, annak látszata alatt igyekeznek kierőszakolni a többség által nem támogatott, a bevett társadalmi rendbe, illetve érvényes jogba ütköző részérdekeket, politikai célokat. Avagy ilyen technikával törekszenek jogosítványoktól megfosztani célkeresztbe állított intézményeket, közösségeket.
A jognak és intézményeinek ez az eredeti értelmükkel és rendeltetésükkel ellentétes, visszaélésszerű felhasználása ügydöntő politikai fórummá alakítja át a törvények fölötti őrködésre, igazságszolgáltatásra hivatott bíróságot, ha hagyja belerántani magát ebbe a játékba, vagy ha a bíróság egy ilyen helyzetet aktivista módon a hatalma kiterjesztésére akar felhasználni.
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »