Akár egyéves börtönbüntetést is kaphat a jövőben az, aki „kényszerrel” igyekszik valakit elfordítani a homoszexuális életformától. Mit jelent ez az egyházak számára?
– A Német Evangélikus Szövetség, amelyet képviselek, több felekezetet és rengeteg Bibliához hű hívőt tömörít, akik természetesen aggodalommal figyelik a fejleményeket. A Bibliában az áll, hogy a homoszexualitás bűn, ám a törvény kapcsán felmerül a kérdés, hogy szabad-e ezentúl olyan embereknek segítséget nyújtani, akik meg szeretnék változtatni ezt az életvitelt. Előfordulhat, hogy valaki felkeres egy gyülekezeti tagot, hogy szeretne kijönni a homoszexualitásból, a hívő imádkozik is vele, majd – ha az illető feljelenti – azonnal a bíróság előtt találja magát.
Másrészt viszont a törvény szövegezése úgy készült, hogy garantálja a vallásszabadságot. Az egyház ugyanis a törvény értelmében nem mondhatja, hogy ha valaki homoszexuális, az beteg, de azt igen, hogy a homoszexualitás bűn. Ez a megkülönböztetés nagyon fontos nekünk, mert az állam nem mondhatja meg, hogy mi a bűn, mi pedig cserébe nem avatkozunk a pszichológia dolgába. Ebben az értelemben továbbra sem bűncselekmény a szellemi véleményünket kifejezni a kérdésben.