Legtöbbször a radikális tiltás egyáltalán nem célravezető. Sőt! Inkább kontraproduktív és ellenállást szül. Egy vállalati középvezető például büszkén húzta ki magát, amikor az egész irodára kiterjedő online tilalmat rendelt el „munkaidőben se net, se közösségi oldal!” felkiáltással. Ez látszólag működött. Egy darabig. Csakhogy az online világot lételemüknek tekintő korosztály tagjai azonnal elkezdtek kiskapukat keresgélni: titokban az íróasztalaik alatt neteztek tovább, majd az első adandó alkalommal olajra léptek, és inkább munkahelyet váltottak. Ráadásul számos szakmában nem is életszerű a tiltás: ma már nehéz elképzelni például online marketingest vagy közösségimédia-kommunikátort internet nélkül.
A monitor delejez
Az információdömppinget eddig sem volt csekély kihívás okosan kezelni. Az okostelefonok – amelyek hatására a weboldalról weboldalra, infóról infóra és linkről linkre lépegetés lehetősége akár a buszon, a járműre várva vagy a hipermarket kasszasorában álldogálva elérhetővé vált – csak fokozták ezt. A fintech technológiák (például telefonos fizetés) pedig meg is követelik ezek használatát. Nyilván az eszközök a használatuk céljának megfelelően hasznosak, fontosak. De jó okunk lehet gyanakodni függőségre, ha az én-határok teljesen feloldódnak a virtuális térben. Ha már kényszert érzünk minden egyes információ befogadására, de ezzel párhuzamosan már a kiposztolásukra is, ha minimalizáljuk a jelenlétünket a valódi jelenben át sem élve annak élményét. Így védtelenné válhatunk, például adathalászokkal szemben, vagy akár balesetet szenvedhetünk. Egyszerűbben fogalmazva: ha nem tudunk önuralmat gyakorolni az internethasználatban, kiesik a kezünkből az irányítás, és nem tudunk már kapcsolódni élő és valódi emberekhez a jelen pillanatában” – mondja a pszichológus.
2019.07.19. (XXIII/29)
