„Közel tíz éve kerültem a berceli gyárba, mint beszerzési vezető. Végigjártam a ranglétrát, és tudatosan figyeltem azt, hogy miként épül fel, hogyan működik egy cég. Kik azok az emberek, akik ebben döntést hoznak? Hogyan kommunikálnak? Hogyan hoznak döntéseket? Idővel különböző feladatokat kaptam, ami már nemcsak magyarországi, hanem nagy nemzetközi projektekben való részvételt is jelentett. Egy idő után éreztem magamban annyi tudást, tapasztalatot, ambíciót, hogy azt tudtam mondani például egy féléves kínai projektre, hogy oké, próbáljuk meg. Minden egyes feladattal egy kicsit messzebbre lát az ember, feljebb kerül a horizont – így halad előre folyamatosan” – meséli a negyvenes évei elején járó férfi, aki mérnök informatikus végzettséggel rendelkezik, és műszaki-menedzseri tanulmányokat is folytatott. Az informatikát időközben elhagyta, mert állítása szerint nem az a kocka típus, aki állandóan egy gép előtt ül.
Úgy 15 évvel ezelőtt, egy ingatlan-adásvétel kapcsán beszélgetett egy idős cigány emberrel, aki azt mondta neki: látja, hogy okos, szeretne előre menni, de arra nagyon figyeljen, hogy ha lehetőségek nyílnak előtte, ismerje fel őket. Nem lesz sok, de három-négy olyan alkalom mindenkinek van az életében, amelyek kiemelkedő lehetőségek, és ha ezekkel nem él, akkor nem fog tudni továbblépni. Ez beléivódott: meg kell látni a lehetőséget, és élni kell vele. Hangsúlyozza: nem törtetésre gondol, hanem egy állandó fejlődés, továbblépés igényére.
Tibor korábbi, első munkahelyén is tíz évet töltött el. Oda helpdeskesként (IT-üzemeltetőként) került be egy roma diplomásokat támogató programnak köszönhetően, melynek célja annak elősegítése volt, hogy beintegrálódjanak egy nagy multinacionális cégbe. A fiatalember mindig igyekezett előre látni, így mielőtt eljött onnan, már egy nagy európai projektben vett részt, miközben ugyanaz a helpdeskes munkatárs tartotta karban a gépét, akivel együtt kezdett a cégnél – egy vele azonos korú, azonos végzettségű, nem roma kolléga.
2019.06.28.(XXIII/26)
