Vannak bizonyos mondatok, kifejezések, amiket ma újságíróként nehéz papírra vetni. Már nem azért, mintha nem értenénk vele egyet, sőt! Kifejezetten szükséges olyan fontos ügyek mellett kiállnunk, ami adott esetben szembemegy a mainstream által erőteljesen propagált társadalmi felfogásokkal. Ilyen mondat például, hogy 2019-ben is jó dolog gyermeket vállalni. Az amerikai demokrata politikus, Alexandria Ocasio-Cortez nyilatkozatát követő felmérésben, – miszerint „a mai körülmények között joggal merül fel a kérdés: vajon szabad-e gyermeket hozni egy ilyen világra, és kitenni mindazoknak a viszontagságoknak, amelyekkel egy felmelegedő bolygón kénytelen lesz szembenézni” – kiderült, hogy az Y generáció harmada szerint a klímaváltozás kardinális szempont a gyermekvállaláshoz kapcsolódó döntések meghozatalában. Hasonlóan bicskanyitogató lehet egyesek számára az is, hogyha azt merjük állítani, hogy egy gyermek egészséges fejlődése számára a tradicionális családmodell – apa és anya, egy férfi és egy nő házassága – az ideális táptalaj.
Hát még arról írni – pláne nőként – hogy az apáknak, férfiaknak mennyire fontos szerepük van a társadalomban, illetve annak legkisebb egységében, a családban. Manapság sokkal inkább divatos azt hangsúlyozni, hogy mekkora bérszakadék van férfiak és nők között, ahogyan széles körben elterjedt kutatások igyekeznek bizonyítani azt is, hogy a nők miért fényévekkel jobb munkaerők, mint a férfiak. Ezek a felmérések azt mutatják, hogy jobb a szervezőképességük, empatikusabbak, kedvesebbek, jobban kommunikálnak és megbízhatóbbak. A sort pedig még hosszan lehetne folytatni. Világos, hogy miközben az egyenjogúságért való küzdelem kiemelten fontos, a sovinizmus és a feminizmus egyaránt káros. A genderkvóták korában pedig úgy tűnik, hogy egy női munkavállaló azonos képesítéssel és munkatapasztalattal ma már hamarabb labdába rúg, mint egy férfi. Pusztán azért mert nő.
Apa nélkül
2019.06.14.(XXIII/24)
