Annak pedig kifejezetten örülhetünk, hogy az Európai Unió jövőjéről szóló vitákban élen járó magyar miniszterelnök az Unióban ma ellenzékben lévő szuverenistákon kívül az Egyesült Államok elnökében is szövetségest lát. Kína, Törökország, Irán és Oroszország felemelkedésének idején ugyanis nem árt tudatosítani magunkban: Magyarország helye szabad és független államként a nyugati szövetségi rendszerben, nem pedig egy (Berlinből, Moszkvából vagy éppen Ankarából irányított) birodalom perifériáján van.
Németországtól, Oroszországtól és Törökországtól nem sok jóra számíthattunk az elmúlt évszázadokban, és ma sincs okunk hinni abban, hogy ezek az országok lemondtak volna birodalmi ambícióikról. Ezekkel az ambíciókkal szemben pedig nagyon is indokolt jó viszonyra törekedni a mindenkori amerikai kormányzattal, tehát józan ésszel éppúgy nehéz kivetnivalót találni a Trump–Orbán-találkozóban, ahogy annak idején Orbán Viktor első, kormányfőként Washingtonban, Bill Clintonnál tett látogatásában sem volt kifogásolnivaló. Az elmúlt évtizedekben Magyarország mindig jól tette, ha jó viszonyra törekedett az Egyesült Államokkal, és végzetes hibát követett el, amikor – akár német, akár orosz birodalmi nyomásra – a konfrontációt kereste Washingtonnal.
***
2019.05.24.(XXIII/21)
