hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Stresszes karácsony
Veszekedésveszély a szeretet ünnepén

2018. 12. 19.
A nők kétharmada jelentős stresszt él át a karácsonyi időszakban, és ötből négyen nyugodtabbak lennének, ha több segítséget kapnának a családtagjaiktól – derül ki egy friss felmérésből. A háztartások többségében ma is a tradicionális munkamegosztás dominál.

„Két nagyfiam van, akiket kicsi koruk óta úgy nevelünk, hogy mindenfajta háztartási munkából kiveszik a részüket, vásárolnak, főznek, mosnak, takarítanak. Nem megy másképp, hiszen a férjemmel együtt teljes embert kívánó munkahelyünk van. Engem egy hétvégi vagy ünnepi időszak nem készít ki, mivel otthon minden munkát megszervezünk egymás között” – állítja Szabó Judit pszichiáter. Régóta nagy problémának tartja, hogy a családok krónikus időhiányban szenvednek, nincs idő odafigyelni egymásra, nincsenek beszélgetések, a felek nem is ismerik egymás problémáit, s erre az eltávolodásra a kütyükorszak csak még jobban ráerősített. Ám ahol nincs meghittség az év többi szakaszában, ott ez nemigen fog létrejönni az ünnepi időszak alatt sem, amikor ráadásul már az óvodások is ipad-et kapnak ajándékba. A karácsony így válik az előzetes nagy várakozásokkal szemben nem a meghittség, hanem a nagy összeveszések időszakává – figyelmeztet a szakember.

Stílszerű módon épp egy online takarításközvetítő startup cég, a Rendi.hu végzett 1000 hölgy körében nemrég egy felmérést arról, hogy miként élik meg az ünnepi időszakot. A karácsonyról a megkérdezettek a szeretetre (74 százalék), a főzésre (64 százalék), a meghitt hangulatra (58 százalék), a vásárlásra (56 százalék) és a nagytakarításra (38 százalék) asszociáltak leginkább. A kutatás eredményei szerint a nők többségét egy komoly megfelelési kényszer hajtja, hogy minél tökéletesebb ünnepet biztosítson a családjának. A karácsony mint családi ünnep a tradicionális női szerepnek való megfelelés fokmérőjévé is válik, sikere kihat a hölgyek önértékelésére, ezért a felük szabadságot is kivesz az ünnepek előtt.

Miután a legtöbb ünneppel kapcsolatos feladat és teher a hölgyekre hárul, a nők kétharmada nagyon stresszesen éli meg ezt az időszakot. A megkérdezettek 80 százalékának bevallása szerint – a hatékonyabb időbeosztási képességen túl – a legnagyobb megkönnyebbülést az jelentené számára, ha több segítséget kapna az előkészületekben a párjától, gyermekeitől.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!