Elhízás tekintetében Európában listavezetők, a világ országai között pedig negyedikek vagyunk, az Amerikai Egyesült Államok, Mexikó és Új-Zéland mögött. A Központi Statisztikai Hivatal Egészségi állapot és egészségmagatartás 2016–2017 című kutatása szerint a 15 év feletti magyaroknak mindössze 40 százaléka tekinthető normál testsúlyúnak, miközben a kórosan soványak aránya alig 5 százalék – vagyis a lakosság több mint felének súlyfeleslege van. Érdekes, hogy ehhez képest a megkérdezettek 60 százaléka jónak vagy nagyon jónak tekinti saját egészségét – ami a korábbi évekhez képest jobb adat, bár meglehetősen szubjektív önbevalláson alapul. A helyzetet súlyosbítja, hogy miközben sportnemzetnek tartjuk magunkat, ez a többségnél maximum a szurkolásban merül ki. Ahogy Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora a tusványosi szabadegyetemen egy pódiumbeszélgetésen elmondta, a magyarok 77 százaléka inaktív, ha sportról van szó, és 6 százalékuk 500 métert sem tud legyalogolni, az általános iskolások 40 százaléka pedig gyógytestnevelésre szorul. Ez azért (is) jelentős probléma, mert a ma már önálló betegségként kezelt elhízás számos kórkép kapcsán fokozott rizikótényező, így például a cukorbetegség, a magas vérzsírszint, a nem-alkoholos zsírmáj, a magas vérnyomás, továbbá egyéb szív és érrendszeri kórképek, légúti és endokrin megbetegedések, sőt daganatok létrejöttének szempontjából is. Nem véletlen, hogy évente egy olimpia árát költi a magyar egészségügy az elhízásból fakadó betegségek kezelésére.
A génektől a kultúráig
Azt, hogy hazánk adatai miért rosszabbak a környező nemzetek statisztikáinál, nem lehet egyértelműen megmondani, de ebben szerepe lehet a magyar társadalomra jellemző tradícióknak, így a lesújtó mentálhigiénés állapotnak is. Egy dolog azonban vitathatatlan, az elhízás kezelendő probléma – hangsúlyozta a Heteknek Bajnok László endokrinológus professzor, az obezitológia (elhízástudomány) elismert szaktekintélye.
2018. 08.24. (XXII/34)
