A magyarországi zsidóságról 1999-ben készült – a holokauszt óta először – átfogó felmérés Kovács András szociológus vezetésével. A vizsgálatot tavaly megismételték, melynek eredményeit Zsidók és zsidóság Magyarországon 2017-ben címmel kötetben is közreadták. Ebből a hazai zsidóság létszámáról, identitásáról, anyagi helyzetéről, világnézetéről és politikai attitűdjeiről, vallásgyakorlatáról, antiszemitizmus-tapasztalatáról, a zsidó közösséghez és Izraelhez való viszonyáról is képet kapunk – az alábbiakban ezekből a témákból tallózunk.
A kutatók három vonatkozásban mutattak ki markáns véleménybeli eltéréseket: életkor szerint, a vallási-kulturális hagyományokhoz való családi viszonyulás, illetve a zsidó szervezetekhez, vallási közösségekhez való tartozás alapján.
Demográfiai helyzet