hetilap
Hetek hetilap vásárlás

Az elfeledett 1938-as magyar vébé-ezüst

Fényesebb az aranynál

Sokan nem is hallottak arról, hogy Magyarországnak nem egy, hanem két világbajnoki ezüstérme van. 80 évvel ezelőtt egy tehetséges csapat kis híján csodát tett Párizsban, a politika azonban úgy tűnik, ezúttal is közbeszólt.

Miközben a Puskás Ferenc nevével fémjelzett Arany­csapat történetét még a legkisebbek is álmukból felkelve mondják tollba, méltatlanul kevés szó esik arról a magyar válogatottról, ami 16 évvel Puskásék előtt már világbajnoki ezüstérmet szerzett.

Amikor a ‘10-es és ‘20-as években a későbbi világbajnok Olaszország még csak bontogatta szárnyait, a Duna-menti iskola Ausztriával, Csehszlovákiával és Magyarországgal már a világ élmezőnyébe tartozott. Hazánk annak ellenére produkált jelentős eredményeket, hogy az akkor regnáló hatalom nem igazán támogatta a labdarúgást. A Horthy-korszak csak úgy termelte ki magából a kiváló játékosokat és még kiválóbb edzőket. Utóbbiak közül sokan külföldön próbáltak szerencsét, így fordulhatott elő, hogy volt olyan idény az olasz első osztályban, amikor az élvonalbeli 18 csapatból 12-t magyar tréner irányított. Az 1930-as évekre olyan nagy nevek tűntek fel a válogatottban, mint Zsengellér Gyula, Toldi Géza vagy Sárosi György, akit sokan csak Sárosi doktorként emlegettek. Az egyre jobban formálódó nemzeti tizenegy végül a Görögországgal szembeni 11–1-es világbajnoki selejtező mérkőzéssel eredményesen kvalifikálta magát a franciaországi tornára.

Kilőtt Buddha-szobor – úton a döntőbe

Itt állítsd be, hogy a Google kereső elöl hozza a hetek.hu-s találatokat
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!