Az elején tisztázzuk, mit is jelent az „asszertív” kifejezés. Ez a fajta kommunikáció olyan viselkedésformát jelent, melynek során egy adott érzelmi konfliktusban az egyén úgy képes érvényesíteni a szükségleteit, hogy közben a másik fél szükségleteit is tiszteletben tartja. Az asszertív viselkedés gyakorlatilag az arany középút a behódoló/alárendelt/passzív, illetve a fenyegető/agresszív magatartásforma között. Az asszertív közlések „énüzeneten” alapulnak, a közlő érzéseiről, gondolatairól szólnak, elkerülik a másik megítélését, nézeteinek értelmezését. Konfliktushelyzetben sokszor kiváló eszköznek bizonyul ez a fajta kommunikáció, mert az asszertivitás magabiztosságot, határozottságot, önérvényesítő, önkifejező viselkedést is magában foglal, de úgy, hogy közben ezzel nem sérti meg a másik személyét és jogait.
Mégis miben különbözik egy átlagos konfliktushelyzettől az, amikor manipulátorral állunk szemben? Az egyszerűség kedvéért, íme egy mindennapi életből vett példa, amely talán segít megérteni a lényeget. Az alábbi történet és szereplői kitalációk, bármilyen hasonlóság a valósággal csak a véletlen műve.
Zsuzsa évek óta dolgozott már pénzügyi vezetői pozícióban, amikor egy új főkönyvelőt vett fel, akit eredetileg az ügyvezető ajánlott. Az illető rendkívül képzett, határozott és jól kommunikáló személy volt, ezért Zsuzsa úgy érezte, hogy a lehető legjobban járt. Az újdonsült főkönyvelő új színt és lendületet hozott a csapatba, de egy idő után Zsuzsa kezdte kényelmetlenül érezni magát. Egyre több olyan kérdés volt, amivel a főkönyvelő közvetlenül fordult az ügyvezetőhöz vagy más osztályok vezetőihez, és ezekben az esetekben rendszeresen kihagyta őt a kommunikációból. Utólag ezt azzal magyarázta, hogy kímélni akarta őt, és amúgy is jó kapcsolata van az ügyvezetővel.
2018. 04.13. (XXII/15)
