hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Székely autonómia, román néplélek
Miért nem szűnik a magyarellenes hisztéria?

2018. 01. 18.
Akasztással fenyegette meg a székely autonómia híveit Mihai Tudose. Bár a miniszterelnök azóta távozott (nem emiatt), felvetődik a kérdés, hogy közel száz évvel az Erdéllyel való egyesülés után miért vált ki ekkora hisztériát az autonómia felemlegetése, miközben azt Románia többször megígérte és egyszer rövid időre meg is adta a székelyeknek.

Aromán miniszterelnök azzal indokolta otromba kijelentését, hogy Románia egységes nemzetállam. Ez a politikai rögeszme milliók éle­tét keserítette az elmúlt közel száz évben, ráadásul akkor sem volt igaz, amikor majd százötven éve létrejött a „legtisztább” Románia. A mindenkori román vezetés – tisztelet a nagyon kevés kivételnek – sokat tett az etnikai homogenitás kialakításáért: lakosságcserével szabadult meg a bukovinai németektől, a dobrudzsai bolgároktól, Izrael megalakulását követően négy év alatt távozott a zsidóság túlnyomó része (a maradék húsz évvel később), a nyolcvanas években pedig fejpénzért adta el a romániai szászokat. Néhány évtized alatt a hatalom gyakorlatilag megszabadult a teljes német ajkú lakosságtól és

a teljes zsidóságtól: kettő-null az egységes nemzetállam javára. A kulturális – és a gazdasági! – veszteség viszont felbecsülhetetlen, ennek köszönhető, hogy kulturális és szellemi értelemben Nagy-Románia maradt az, ami az Ókirályság volt: egy tőről metszett balkáni ország.

Egységes nemzetállam, avagy hogyan lőjük magunkat lábon

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!