hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Elismert hit
Bejegyezték a Hit Gyülekezetét Szerbiában

2018. 02. 08.
„Értse meg, maga senki és semmi” – néhány éve még ezt a pártállami viszonyokat idéző választ kapta egy bürokratától a szerbiai Hit Gyülekezete képviselője. Múlt év végén a pünkösdi-karizmatikus egyház elismert egyház lett az országban.

 

Csak egyesületi formában működhettünk, nem tudtunk saját egyházi ingatlant vásárolni, az adományokat pedig tagdíjként könyvelhettük. Nem beszélve arról, hogy mint felekezet, a törvény szempontjából nem léteztünk” – idézi fel Szűcs Csaba, a szabadkai és a becsei Hit Gyülekezete vezetője. A hitesek 1995 óta vannak jelen Szerbiában, minden magyarlakta településen képviseltetik magukat.

Hasonló hátrányos megkülönböztetésről számolt be Törtey Tibor, a topolyai, magyarkanizsai és bácskossuthfalvi közösség vezetője is. „Mindkét településen 2005-ben alapítottuk meg a gyülekezetet, természetesen nem volt saját ingatlanunk, így bérleményekben rendeztük az összejöveteleket. A községi önkormányzat nem kifejezetten örült a jelenlétünknek, egy idő után lehetetlenné tették, hogy termet béreljünk, majd a vajdasági sajtóban is szektakampány indult ellenünk. Rágalmazás miatt feljelentést tettünk – eredménytelenül. A bíróság azzal érvelt, hogy mivel nem vagyunk bejegyzett egyház, a történtek nem minősülnek bűncselekménynek” – világított rá a lelkész arra, hogy a törvényi bejegyzés hiánya a gyakorlatban milyen hátrányt jelentett.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!