hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A #Metoo mozgalom és az „ostromlás szabadsága”
Kibeszélő-show

2018. 01. 25.
Tavaly október óta tart a szexuális zaklatásokkal kapcsolatos botránysorozat, ami nemcsak az elitet, hanem az egész társadalmat átszövi. Úgy tűnik, hosszú út lesz, mire eljutunk a médiaszenzációktól a határokat tiszteletben tartó személyközi viszonyokig.  

Tavaly ősszel robbant a bomba Hollywoodban Harvey Weinstein producer visszaélései miatt (lásd bővebben: Ragadozók klubja. Hetek, 2017. október 20.), majd az eset nyomán világszerte elindult a közösségi médiában a MeToo mozgalom, amelyben sorra szólaltak meg a kisebb és nagyobb rendű szexuális zaklatások áldozatai, elsősorban a film- és művészvilág szennyese került terítékre.

Az internet ma már nemcsak a hírességek viselt dolgaitól visszhangzik, hanem számtalan hétköznapi elkövetőétől is, akik adott esetben főnökként, munkaadóként, kollégaként, tanárként, diáktársként vagy családtagként tanúsítottak zaklató magatartást – bár olykor az is elegendő, ha valaki 20 kilóval több a másiknál.  A hatalmi viszonyhoz köthető jelenség átszövi a társadalmak minden szintjét, s úgy tűnik, most a kibeszélés időszaka van világszerte.

A reflexiók is figyelemre méltók. A svédek például idén júliustól vezetnek be egy olyan, egyhangúlag elfogadott törvényt, ami alapján nemi erőszak miatt beperelhető lesz az, aki nem kért partnerétől egyértelmű szóbeli vagy írásbeli beleegyező nyilatkozatot a szexuális kapcsolat előtt. A jogszabály az alkalmi és a tartós, akár házastársi kapcsolatban élőkre is vonatkozik majd, és azzal a céllal hozták, hogy a bizonyítás terhe ezentúl ne a nemi erőszak vagy zaklatás áldozatait terhelje. A MeToo kampány során felmerülő, nem­egyszer évtizedes történetek rengeteg férfi elbocsátását idézték elő, és maga a törvénymódosítás is a svéd férfiakat veszi célba, így az a része is, amely ezentúl külföldön is megtiltja prostituáltak szolgáltatásainak igénybevételét, és növeli a kliensekre kiszabott büntetést. „A társadalom az áldozatok oldalán áll” – jelentette ki a törvényről a svéd kormányfő.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!