A bihari hegyeken átkelve lassan kanyarog az út az Aranyos völgyében. Festői a táj, amelybe csak a Topánfalva körüli ipari tevékenység visz némi civilizációs káoszt, de a verespataki letérő után újra idilli, szinte érintetlen a vidék, valami időtlen harmóniába ringatva az utazót. A kanyargós úton nem lehet száguldozni, de nem is akar, aki erre jár, hiszen a lankák és az azokat felváltó völgyszorosok mesebéli emlékeket idéznek. Nagylupsa körül jelzi a GPS, hogy fordulnunk kellene jobbra be a hegyek közzé, át az Aranyoson, de a híd után az út el van zárva és szinte járhatatlan az eleje. Segítséget kérünk egy helybeli férfitől. Tanácstalanságunkat látva Petre beül mellénk, és navigál a cél felé. Közben a jövetelünk célját firtatatja, és végül kiböki, hogy egykor ő is a falucska lakója volt, sőt a rézbányában dolgozott, míg el nem küldték. Az alsóbbrendű út itt valóban az, szinte ösvény, de ebből az irányból csak ez járható, mert tavasszal eltorlaszolták a rendes utat, amikor a szászavinci zagytározóból kiszabadult hatezer köbméter savas lé, és egyenesen belefolyt az Aranyos folyóba. Az ok prózai volt: elrozsdásodott a rézbánya egyik visszapumpáló állomása. Az Aranyos áthalad Fehér, Kolozs és Maros megyéken, majd beletorkollik a Marosba, annak legnagyobb mellékfolyójaként. Az eset felett a hatóság lényegében elsiklott: a román környezetvédelmi felügyelőség százezer lejes (hétmillió forintos) bírságot rótt ki a Cupru Min bányavállalatra.
Szászavincet 1986-tól kezdve árasztották el a veresvölgyi rézbánya nehézfémekkel szennyezett hordalékával, mondja Petre, miközben a falucska feletti dombra kaptatunk. A Ceauşescu-kormány falurombolási programja során több száz családot kitelepített a völgyből, majd ráengedték a falura a vörösessárga, kénsavas vizet, amelyből azóta csak a falu templomának tornya áll ki, mintegy mementóként figyelmeztetve, hogy a zagytározó egy időzített bomba.
2017. 12.08. (XXI/49)
