A pártprogramok szinte minden európai országban kiemelten foglalkoznak a nők egyenjogúságának elősegítésével. Obama elnök 2016-ban egy női bulvárlapban egyértelműen feministaként határozta meg magát, cikkek születnek arról, hogy a nők még mindig nincsenek úgy megbecsülve a munkaerőpiacon, mint a férfiak, a gazdasági életben és a politikában pedig egyre divatosabb a női kvóták bevezetése vagy ennek igénye. Arról viszont szinte semmit sem hallani, hogy az Egyesült Államokban a statisztikák szerint a tinédzserkori öngyilkosságok 86 százalékát fiatal fiúk követik el, és nincs ez másként a nyugat-európai országokban sem, sőt. Erre a statisztikára többek között egy Joan Ryan nevű feminista bukkant rá, miután a fia barátja öngyilkos lett, és az eredmények arra sarkallták, hogy cikket írjon a témáról a San Francisco Chronicle-be. Ryan döbbenten tapasztalta, hogy felnőttkorban sem sokkal jobb a helyzet, bár itt már nem 8-10-szer annyi férfi vet véget saját kezével az életének, mint nő, hanem „csak” 3-4-szer annyi. (Ez az arány Magyarországon is hasonló: az öngyilkosságot elkövetők háromnegyede férfi.)
Szintén siralmas képet kapunk, ha megvizsgáljuk a nemek arányát a szociálisan lecsúszott rétegekben: a munkanélküliek és a hajléktalanok túlnyomó része férfi. Ezenkívül az iskolában is sokkal jobban teljesítenek a lányok, mint a fiúk. Walter Hollstein azt állítja, hogy a német iskolai rendszerben ugyanazért a teljesítményért egy fiú rosszabb értékelést kap, így az a minta rögzül benne, hogy nem kell annyira „teperni”, mert úgysem kapja meg a kívánt elismerést. Ez aztán azzal is járhat, hogy a legrosszabb esetben elveszíti a motivációját a tanulásra, ami még tovább rontja az esélyeit a nőkhöz viszonyítva. Az Egyesült Államokban már kimutatható ennek a hatása: az egyetemeken tanuló fiatalok közül csak minden harmadik férfi, ami hosszú távon egyértelműen arra utal, hogy az „erősebb nem” szépen lassan kiszorul arról a pályáról, amelyet hosszú évszázadokon át uralt. Kellett hozzá néhány generáció, de a nők lassan az élet minden területén átveszik az irányítást, és úgy tűnik, a probléma nem szúr szemet senkinek, vagy ha igen, a szőnyeg alá van söpörve – vélekedik a professzor.
Szerinte a feminizmus támogatásával, a nők szerepvállalásának erősítésével és a férfiak társadalmi pozíciója elleni agresszív támadásokkal egy dolgot biztosan sikerült elérni: mindenki elvesztette a talajt a lába alól. A nők férfiszerepekben „sínylődnek”, ami szinte stabilizálta a társadalomban az egyszülős családmodellt, a férfiak pedig elveszítették a védelmező, kenyérkereső, családfenntartó szerepüket, és egyre inkább visszaszorulnak a társadalomban. A statisztikák szerint igaz, hogy a nők még mindig kevesebbet keresnek, mint a férfiak hasonló pozíciókban, ám a szakértők úgy látják, hogy a szolgáltatási szektor, amire Nyugat-Európa túlnyomó részben be van rendezkedve, hosszú távon sokkal jobban kedvez a nőknek, mint a férfiaknak. Az olyan férfias munkahelyek, mint például a bányászat, a nehézipar vagy a katonaság, egyre inkább visszaszorulnak.
2017. 10.06. (XXI/40)
