– Az 1800-as évek végén II. Abdul-Hamid szultán a jelenlegi török érveléshez hasonlóan reagált a muszlim menekültek befogadásával, a kisebbségekkel kapcsolatos nyugati kritikákra: „Mégis hogy történhet, hogy Törökország rosszakarói nem veszik észre azt a temérdek nincstelen muszlim menekültet, akiket puszta kegyetlenségből kergetnek el lakóhelyeikről, és akik Törökországban találnak menedékre?” Mire vonatkozott a Nyugat kifogása, és mit lehet tudni pontosan az akkori menekültekről?
– A nyugati kritika leginkább arra vonatkozott, hogy a törökök olyan területen telepítették le a menekülteket, ahol nagy volt a keresztény kisebbségek aránya, illetve a muszlimok elleni mészárlásokról nem, csak a keresztények elleni vérengzésekről tudósítottak az európai lapok. A mai politika által használt sablon abban hasonlít az akkorira, hogy a kritikákat a bevándorlók emberséges befogadására hivatkozva söprik félre.
Itt a balkáni és kaukázusi muszlim menekültekről volt szó. Előbbiek a balkáni nacionalista mozgalmak, míg utóbbiak az oroszok kaukázusi előretörése miatt voltak kénytelenek elmenekülni. A Balkán-félszigetről kb. 800 ezres, míg a Kaukázus területéről elmenekült cserkeszek számát illetően 500 ezer –1 millió fős becslések állnak rendelkezésünkre. Ezeknek a nincsteleneknek a befogadása és letelepítése óriási áldozatokat követelt a Birodalomtól, jócskán megbillentette a korábbi etnikai arányokat, és nem utolsósorban óriási feszültségekhez vezetett a Birodalom keleti felén élő keresztény alattvalók és az új betelepülők között.
2017. 09.15. (XXI/37)
