hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lelkészeket cenzúrázhatnak
Houstonban tesztelik a legradikálisabb melegjogi programot

2017. 05. 25.
2015-ben az Egyesült Államok negyedik legnagyobb metropoliszában, Houstonban Annise Parker polgármester aláírta azt a radikális esélyegyenlőségi rendeletet, amely többek között lehetőséget adott arra, hogy a hatóság bekéresse a városban működő keresztény felekezetek lelkészeinek prédikációit, akik ellenzik a homoszexuális házasságot. Az LGBT-aktivisták által kezdeményezett intézkedést végül vissza kellett vonni, mert nem szabályszerűen fogadták el, és amikor a polgármester szavazásra bocsátotta a kérdést, a választók egyértelműen, 62-38 arányban elutasították a rendeletet. Most az új houstoni polgármester a transzneműek mosdóhasználati jogainak biztosítására újra elővette a vitatott rendeletet.

Taktikát váltottak az Egyesült Államokban a melegjogi aktivisták, akik abban bíztak, hogy az Obama-korszakban elért rendkívüli eredményeiket tovább tudják szélesíteni Hillary Clinton győzelme esetén. Trump megválasztása után ez a lendület – legalábbis országos szinten – megtörni látszik. A Legfelsőbb Bíróság összetételének változása nem kedvez az új ultraliberális kezdeményezéseknek, ezért az esélyegyenlőségi csoportok arra összpontosítanak, hogy városi szinten fogadtassák el a szélesebb jogkört biztosító rendeleteket. Ennek modelljét a 2015-ben elindított houstoni kezdeményezésben látják, ami akkor a városi népszavazáson elbukott, most viszont az új polgármester, Sylvester Turner ígéretet tett, hogy keresztülviszi a rendelet elfogadtatását.

2015-ben, a melegjogi program országos sikerein felbátorodva Houston akkori, nyíltan leszbikus polgármestere, Annise Parker a jogi kifogások ellenére megpróbálta keresztülvinni a Houstoni Egyenlő Jogok Rendeletének (Houston Human Rigmus Ordinance, HERO) elnevezett radikális dokumentumot. A polgármester azt mondta, hogy a rendelet számára személyes harc „az én jogaimért”. Nem volt hajlandó szavazásra bocsátani a jogszabályt, mert kijelentette: „Senkinek a jogait nem lehet közszavazásra bocsátani.”

Miután a városi tanács elfogadta a HERO-t, Parker polgármester példátlan módon azzal próbálta meg elhallgattatni a neves houstoni pásztorokat, akik ellenezték a rendeletet, hogy utasította a városi ügyészeket, gyűjtsék be a „homoszexualitással vagy nemi identitással kapcsolatos prédikációikat, beszédeiket” és más „kommunikációjukat”. Az országos felháborodás nyomán azonban a polgármester kénytelen volt meghátrálni. A Texasi Legfelsőbb Bíróság utasította a városi tanácsot, hogy vagy vonják vissza a HERO-t, vagy pedig bocsássák a választók elé szavazásra.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!