„Hiszen háborúban állunk” – mondta a szaúdi alezredes, és megigazította a fejkendőjét. Rijád külvárosában voltunk, egy klasszikus Ad al-Arabiban. Ez egy sátor, melyet a családi házak kertjében építenek fel a szaúdiak, itt fogadják a vendégeiket, míg a nők a családi házban maradnak, rejtve a kíváncsi tekintetek elől. Döbbenten figyeltük minden szavát. Arról folyt a beszélgetés, hogy mit lehetne importálni Európából Szaúd-Arábiába. Az alezredes – akinek nem írom le a nevét, mert nem hivatalosan nyilatkozott – hosszasan ecsetelte, persze konkrétumok nélkül, hogy milyen fejlesztésekbe kezdett a szaúdi hadsereg a jemeni háborúval összefüggésben. Szaúd-Arábia valójában nem a huti lázadókkal áll háborúban, hanem Iránnal – ezt a királyságban mindenki így gondolja. A közbeszédben Irán áll az országban megjelenő terrorista sejtek akciói és a kábítószer-csempészet mögött, de a perzsa állam felelős többek között a zarándoklatok során történő balesetekért is. Jó kapcsolat sosem jellemezte a két országot, hiszen mindkettő kizárólagos jogot formál arra, hogy az iszlám elsődleges képviselője legyen a világban (erről lásd keretes írásunkat), de a viszony az arab tavasz után mérgesedett el igazán.
A befolyási zóna kitágítása
Szaddám Huszein elmozdításának igazi nagy nyertese kétségkívül Irán volt. Az addig a szunniták által kormányzott Irak hirtelen síita kormányzás alá került, amelynek kapcsolata olyan szorossá vált Teheránnal, hogy gyakorlatilag hazaküldték az amerikai csapatokat. A szunniták kiszorítása az állami forrásokból és döntéshozásból persze lázadáshoz vezetett, melyet az Iszlám Állam dúlásaként ismer a civilizált világ, de a hatalmi térkép ettől sem változott meg Irakban. Sőt, az Iszlám Állam elleni háborúnak köszönhetően még az Irán által kézivezérelt síita szabadcsapatok is létrejöttek az országban, Irán privát politikai érdekeit szolgálva ki a terepen.