hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Eldönheti-e a választást a Facebook?
Angela Merkel szerint is számolni kell a techóriásokkal

2016. 11. 28.
Az amerikai választások után és a két 2017-es német választás előtt újabb lendületet vett a már hosszú ideje eredménytelenül zajló vita arról, hogy a közösségi média vajon el tud-e, illetve el akar-e dönteni ilyen jellegű politikai kérdéseket. A Facebook vezetősége állítja, hogy semlegesek kívánnak maradni, ám kérdés, hogy ezen ígéretben való bizalom a jövőben elegendő védelem lesz-e a polgárok számára. Ugyanis a reklámbevételekből élő techgigászok a civil felhasználók mellett immár a politikusokat is kiemelt célcsoportnak tekintik.

A Facebook egyre komolyabb szerepet tölt be sokunk életében, és a jelentősége egyre nagyobb. Erre utal az is, hogy Angela Merkel német kancellár a jövő évi parlamenti választások előtt nyilvános beszédeiben rendre foglalkozik az internet jelentőségével. Szerinte az olyan techóriások, mint a Google vagy a Facebook – a közvélemény elől rejtett titkos elemzőalgoritmusaikkal –, ha akarják, sikeresen tudják befolyásolni a felhasználók tömegeit az általuk kívánatosnak tartott irányba.

A Gmail-felhasználók szinte olyan hirdetéseket láthatnak a képernyőn, amelyeket a Google a rendszerben elküldött vagy fogadott e-mailjeik tartalma alapján súlyozva, célzottan helyez el az adott felhasználói felületeken. Ugyanez a helyzet a Facebooknál is, amely egy-egy fiók minden egyes megadott adatát elemezve ajánl bizonyos oldalakat vagy hirdetéseket – amelyek között a szingliknek felajánlott randioldalaktól kezdve a kedvelt ruhamárkák hirdetésein át akár ezoterikus tartalmakig sok minden belekerülhet. 

Egyértelműen látszik tehát, hogy a nyilvánosság számára nem hozzáférhető algoritmusok folyamatosan elemzik, és a célzottan a hírfolyamunkba csatornázott információval együtt formálni is igyekeznek a véleményünket minden létező területen.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!