hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A visszatérők
Dzsihádisták integrációja Nyugat-Európában

2016. 10. 14.
A menekültkrízisre Európának továbbra sincs egységes válasza. Míg a tagállamok nemzeti szinten egyenként próbálják megakadályozni a menekülők beáramlását a kontinensre, egy újabb, súlyos probléma jelent meg az Iszlám Állam ellen elért katonai sikereknek köszönhetően: Európába tömegesen térnek vissza a dzsihádisták.

Az elmúlt napokban egy ghánai származású, de német állampolgár esete került mind a német, mind a nemzetközi sajtó figyelmébe. Harry Sarfót szülővárosának, Brémának repülőterén tartóztatták le, miután Törökországból leszállt a repülőgépe. Szíriából jött haza, az Iszlám Állam kötelékéből.

A német biztonsági szolgálatok tudtak arról, hogy Sarfo 2015-ben csatlakozott az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez, ezt jelezték is a török szolgálatoknak, mégsem akadályozta meg őt senki sem abban, hogy probléma nélkül repüljön be Németországba, ráadásul egy olyan útlevéllel, melyet nem is a saját nevére állítottak ki.

Sarfo azonban nem ezzel került a nemzetközi figyelem középpontjába, hanem azzal, hogy úgy tűnt, kész teljes mértékben együttműködni az európai hatóságokkal. Magát egy „illúzióját vesztett dzsihádistának” mutatta be, aki nem vett részt a csoportot jellemző bestiális kivégzésekben, és annak reményében, hogy csökkentik börtönbüntetését, kész volt több szökésben lévő külföldi dzsihádista azonosítására is, arról nem is beszélve, hogy fontos információkat adott át az európai célpontok támadását prioritásként kitűző terrorszervezet toborzási- és kommunikációs eljárásairól.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!