hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kínai civilizáció egyiptomi háttérrel?

2016. 09. 15.
Évszázados vitát élesztett újjá egy kínai professzor nemrégiben publikált tanulmánya: e szerint a kínai civilizációt egy egyiptomi hükszosz kolónia honosította meg a térségben – írja terjedelmes beszámolójában a Foreign Policy.

„Észak felé a folyam kilenc folyóra ágazik” – jegyezte meg Szima Csien kínai történetíró a kínai kultúra alapítójának tartott, Kr. e. 2070-től 1600-ig regnáló Hszia-birodalom földrajzát elemezve. Szun Veitung kínai geokémikus szerint a folyam semmiképpen sem lehet a híres Sárga-folyó, hiszen az nyugatról keletre folyik. Miután a világon csak egyetlen nagyobb folyó van, amelyik északra folyik, a helyes válasz a professzor szerint a Nílus – amely deltájában kilenc ágra szakadva ömlik a Földközi-tengerbe. Mindez csak egyetlen mozaikja annak az elméletnek, amellyel Szun Veitung nemcsak a tudóstársai között, hanem a szélesebb közvéleményben is élénk vitát generált. 

A bronzkori Kína rejtélye

A professzor állítását – miszerint a kínai civilizációt valójában egyiptomi bevándorlók alapították – az is alátámasztani látszik, hogy az általa korábban radiometrikus eljárással megvizsgált kínai bronzleletek kémiai összetétele sokkal inkább hasonlított az egyiptomi, mintsem a kínai bronzra.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!