hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szabadságjog lett a kukkolás?
Mosdóháború AmerIkában

2016. 05. 12.
A mellékhelyiségek váltak napjaink emberi jogi küzdelmei­nek fő színhelyévé. Bár az amerikai Legfelsőbb Bíróság tavalyi döntésének sokak csak szimbolikus jelentőséget tulajdonítottak, mára egyértelművé vált, hogy a homo-, transz- és egyéb szexualitások ilyen szintű legitimációja a hétköznapi életet is átformálta és formálja továbbra is az Egyesült Államokban.

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság (LB) tavaly nyári döntése értelmében az Egyesült Államok minden tagállamában kötelező összeadni az azonos nemű párokat, valamint elismerni a másutt kötött melegházasságokat. A melegjogi aktiviz­mus eddigi legjelentősebb sikerének sokan csak pozitív következményeket tulajdonítottak, de már az utána következő hónapokban nyilvánvalóvá vált, hogy a nemi identitás szabad megválasztása rendszeresen ütközik a vallásszabadsággal a társadalom különböző szféráiban, legyen szó bár üzletről vagy közigazgatásról.

Antonin Scalia, az idén februárban váratlanul elhunyt konzervatív főbíró ellenvéleményt csatolt az LB döntéséhez. Ebben így figyelmeztetett: „Egy megválasztatlan, kilencfős testület dönt alkotmányos kérdésekben… Egy olyan alapjogot fedeztek fel, amelyet a törvény születése pillanatában élő összes, és az azóta élt majdnem összes ember figyelmen kívül hagyott. A gőgöt néha beképzelt felfuvalkodottságként definiálják, és a felfuvalkodottság, mint tudjuk, a bukás előtt jár.”

Franklin Graham, a neves evangélista, Billy Graham fia már közvetlenül a döntés után figyelmeztetett, hogy „vihar jön”. „A meleg- és leszbikuslobbi nem fog leállni, hanem el akarja majd venni a szabadságunkat” – mondta Graham annak kapcsán, hogy egyelőre alkotmányos védelem alatt áll a homoszexuális életmód egyházi kritizálása, de ez nem biztos, hogy így is marad. Az Afroamerikai Pásztorok Szövetségének elnöke, Williams Owens azt mondta: „Barack Obama a fekete közösség szégyene”, miután az elnök a melegmozgalmat a polgárjogi mozgalomhoz hasonlította.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!