hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Önnek új üzenete érkezett
A mobil- és internetfüggőség pusztító hatásai

2016. 05. 22.
Rohamosan fejlŐdik a technológia, mára életünk szinte minden területére behatoltak az újításai. Ennek megfelelően erősen formálja is ezeket – gyermekeink fejlődésétől kezdve a kapcsolataink minőségén át a munkavégzésünk színvonalá­ig –, sőt, igen erős függőséget is okozhat, amellyel kapcsolatban a Common Sense Media nevű nonprofit szervezet felmérése megállapította: a helyzet megérett arra, hogy hivatalosan is mentális rendellenességnek nyilvánítsák.

A Common Sense Media nevű nonprofit szervezet, amely az internettel és a technológiai fejlődéssel kapcsolatos ügyekben segíti a szülőket és a politikusokat az eligazodásban, újabb tanulmányt tett közzé azzal kapcsolatosan, hogy az internet- és a mobiltelefon-függőség milyen mértékben sújtja a fiatal és az idős generációt. A számaik alapján a tinik mintegy 50 százaléka, míg a felnőttek 27 százaléka érzi úgy, hogy függőség alakult ki bennük a készülékektől. A fiatalok 80 százaléka legalább óránként egyszer ránéz a telefonjára, és 72 százalékuk vallotta be, hogy erős késztetést érez arra, hogy azonnal reagáljon a beérkezett üzenetekre. 2010-ben, a legutóbbi felméréskor a fiatalok között még csak 0–26 százalék volt a függők aránya, vagyis riasztóan erős ütemű a növekedés.

A függőség a tanulmány alapján nemcsak a társadalmi kapcsolatokra van pusztító hatással, hanem az empatikus képességekre, a pubertáskori személyiségfejlődésre is, és növeli a családon belüli feszültségeket. A Common Sense Media szerint a jelenség olyan súlyos, hogy több tanulmány és vizsgálat lefolytatása is szükséges, ugyanis egyértelműen látszik, hogy a fizikai, kognitív, szociális és érzelmi fejlődés területén is komoly következményei vannak annak, ha a gyermekünk a szabad levegő és a társaival való játék helyett szobája magányát és az iPadjét választja.

A tanulmány kijelenti, hogy a folyamatos „többsávos működés”, azaz a multitasking jelentősen rontja, rosszabb esetben teljesen lerombolja a képességünket arra, hogy egy feladatra koncentráljunk. A médiaeszközök használata a fiataloknál napi 10 órára növekedett a 2010-es 7,5 óráról, és egy 2013-as felmérés kimutatta, hogy a diákok például kevesebb, mint hat percig tudtak egy tanulási feladatra koncentrálni, mielőtt engedtek volna egy szórakoztató eszköz vonzásának.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!