hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kun páter és a „testvérek”

2016. 04. 07.
A nyilasok 170 napos rémuralma a magyar történelem egyik legsötétebb időszaka. Szálasi pribékjei Budapesten zsidók – és nem zsidók – ezreit mészárolták le, sokszor válogatott kegyetlenségek közepette. De vajon milyen emberek voltak azok, akik „önként, kéjjel” vettek részt ezekben a borzalmakban?

Hazánkban a harmincas évek végén több kis pártocska szerveződése révén megerősödtek a nemzetiszocialista pártok, közöttük Szálasi Ferenc Nyilaskeresztes Pártja. Ezek a pártok az 1939-es választások alkalmával – miközben a párt vezére, Szálasi éppen a szegedi Csillagbörtönben ült, Rákosival egy fedél alatt – 49 képviselőt tudtak küldeni a 260 fős képviselőházba. Ezt követően azonban folyamatosan csökkent a szimpatizánsaik száma, a Nyilaskeresztes Párt is fokozatosan veszített tömegbefolyásából.

A pártot Horthy sem fogadta el partnernek, nem állt szóba Szálasival, sőt, a Sztójay-kormány be is tiltotta a szervezetet.

1943-tól a németek – érzékelve, hogy Magyarország vezetői előtt veszítettek tekintélyükből – igyekeztek új bázist kiépíteni, azaz velük szimpatizáló – nekik engedelmeskedő – pártot patronálni, akik hatalomra jutva majd kiszolgálják őket. Horthy Miklós sokféleképpen értékelt 1944. október 15-ei, több oknál fogva balul sikerült kiugrási kísérlete után jött el Szálasiék ideje. Miután puccsal átvették a hatalmat, beköszöntött a magyar történelem egyik legsötétebb időszaka. A Nyilaskeresztes Párthoz csatlakozott lumpen elemek uralma minden eddigi gaztettet felülmúlt: az utcákon és a lakásokba betörve minden ok nélkül – többnyire fosztogatási céllal – emberek ezreit gyilkolták meg. Talán leghírhedtebb vezetőjük Kun András, alias Kun páter, a minorita rendből 1943-ban kilépett szerzetes volt. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!