hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pszichiáter a haláltáborban
Vajon mi az életünk értelme?

2016. 03. 03.
Bécsben a Mariannengasse 1. szám alatt található egy kis lakás, Viktor Emil Frankl (1905–1997) zsidó származású neurológus-pszichiáter emlékháza. Érdemes betérni ide, mert egy rendkívül bátor tudós életművével találkozunk. Bár véleményünk szerint Frankl professzor csak töredékeiben találta meg az igazságot, bölcsessége, filozófiája, melyet „logoterápiának” nevez, alapvetően Isten félelméből származik. Frankl hatása nagyon jelentős – ezrek életét menti meg az öngyilkosságtól a nagy gazdasági világválság idején Bécsben. Több száz embernek ad reményt Theresienstadtban, Auschwitzban, Kauferingben és Türkheimben is, ahol fogolyként szenved. Később holokauszttúlélőként milliók életét gazdagítja különleges könyveivel és előadásaival.

Az osztrák fővárosban nemcsak a kávénak, az Apfelstrudelnek és a fiákereknek, de a pszichiátriának is évszázados, patinás hagyománya van. Ma is majd’ minden utcában lehet találni egy fényes névtáblát, amelyen híres pszichológus magiszterek vagy doktorok ajánlják fel szolgáltatásaikat.

Az 1920-30-as években orvostanhallgatók és érdeklődők százai látogattak Bécsbe, hogy elmerüljenek Freud „örömelvének”, a pszichoanalízisnek vagy Adler individuálpszichológiájának a mélységeiben. Egy helybéli fiatal orvostanhallgató azonban, aki gyermekkorában alapos zsidó vallásos oktatásban részesült, egyre kényelmetlenebbül érzi magát leendő szakmájában, mert egyre kevésbé tud hinni abban, hogy az ember legfőbb mozgatórugója csupán az örömelv vagy az erő utáni vágy lenne. Bár még cikket is ír Freud biztatására, Adlerrel pedig különösképpen jó viszonyt ápol, egy napon megtagadja elődeit – és a leghatározottabban szakít a bécsi egyetemen oly divatos tananyagokkal. „Megpróbáltam mindazt elfelejteni, amit a pszichoanalízistől és az individuál-pszichológiától tanultam – hogy valóban meghalljam a betegeimet. Meg akartam találni, hogyan tudjuk állapotukat valójában javítani.” A fiatal Viktor Frankl az emberről egy háromdimenziós modellt alkot – biológiai és pszichikai dimen­zióin túl egy szellemi részt is feltételezve, amelynek szerinte az a legfőbb tulajdonsága, hogy mindig, szakadatlanul értelmet, jelentést és értékeket keres.

Az első szakmai sikerek

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!