A 2014-ben bevezetett kancellári rendszer során az állami felsőfokú intézmények gazdasági irányítása a miniszterelnök által kinevezett kancellárok kezébe került, míg az oktatáskutatással kapcsolatos döntések a rektorok hatáskörében maradtak. Egyebek mellett ennek eddigi tapasztalatai voltak terítéken azon a konferencián, amit a BCE Nemzetközi Felsőoktatási Kutatások Központja (NFKK) rendezett a felsőoktatás helyzetéről.
Korábban nem minden felsőoktatási intézmény tudott élni a teljes körű önállósággal, ami eladósodásokhoz vezetett – azzal együtt, hogy a tömegessé vált felsőoktatás finanszírozása világszerte kihívást jelent. Így jutottunk el a kancellári rendszerhez, ami egy direkt fenntartói irányítást és kontrollt jelent, bár az átláthatóság megvalósítható lenne kevésbé direkt módszerekkel is – derült ki Kováts Gergely, a BCE NFKK adjunktusának előadásából, aki példaként a németországi egyetemeket hozta fel, ahol a gazdasági kancellárok nem a kormány megbízottai, kinevezésükben az érintett rektorok, szenátusok játszanak főszerepet, míg nálunk erre semmilyen ráhatásuk nincs. Ez rendkívüli módon meghatározza a bizalmi viszonyokat és a vezetői munka hatékonyságát is.
„Nem lehet egységesen kezelni a rendszert, hiszen vannak jól működő intézmények, ahol a kancellári rendszer inkább problémákat eredményezett, és vannak, ahol segített” – fogalmazott Kováts Gergely, aki szerint ilyen mértékű központi beavatkozás csak krízishelyzetben lenne indokolt. Kettős vezetés esetén elengedhetetlen szerinte a megfelelő közvetítés, ez lehetne a konzisztóriumok szerepe, illetve a kiszámítható (jog)környezet.
2016. 02. 05. (XX/05)
