Arról, hogy a Közel-Keletnek is megvannak a maga kábítószer-problémái, a Gázai övezetben értesültem. Palesztin házigazdám panaszkodva számolt be arról, hogy sokan nyúlnak a Tramadol nevű morfinalapú fájdalomcsillapítóhoz rekreációs célzattal az övezetben. Khan Júniszban sétáltunk az utcán, amikor Abdelhalim egyszer csak megszólalt: „Vannak, akik négy-ötöt is bevesznek ebből a tablettából. Sokat. Voltak olyanok is, akik egyszer csak sétálás közben összeestek és meghaltak. Leállt a szívük.”
Az állandó áram- és vízhiánnyal, saját vezetőinek korruptságával és a munkanélküliséggel küzdő palesztin fiatalok körében terjedő kábítószerhasználaton akkoriban sokat tűnődtem. 2011 volt az „arab tavasz” első és legzavarosabb éve. Az év, amikor eltűntek a hatóságok Egyiptomban az utcákról, és a határon sosem látott méreteket öltött a csempészet. A Közel-Kelet kábítószer-problémája ekkor bukkant fel először nyilvánosan. A dílerek konkrétan embereket szólongattak le az utcákon. „Tonnaszámra érkeztek Kínából és Pakisztánból a gyógyszerek hajóval, és gond nélkül jutottak be az országba” – mesélte Fuád, egy emberjogi aktivista Kairó egyik szegénynegyedében.
Az ópiátot tartalmazó gyógyszert fájdalomcsillapító gyanánt írják fel az orvosok, de a páciensek körében leginkább az éberséget és a szexuális állóképességet növelő hatása miatt népszerű. Nem meglepő ez egy olyan országban, ahol az emberek nagy részének több munkát kell vállalnia, hogy megélhessenek, és ahol kevés nő élhet teljes szexuális életet a női körülmetélés és a nemi szervek megcsonkításának brutális szokása miatt.
2016. 01. 22. (XX/03)
